Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 11. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény - I. rész)

Én citerán játszottam azon az éjszakán, a szomszédok nálunk jöttek össze, csöndesen beszélgettek a citeraszó mellett, hajnalban szétszéledtek, hazamentek, az Újvári bolt elé csak Török Ádám jött el velem, látszott rajta, hogy készülődik valamire, időnként kedélyesen elvigyorodott, egy kutyafejű sétapálcával ütögette a csizmáját, nyájasan bólogatott az emberek felé, mindenkinek köszönt, hiszen régóta nem látta ismerőseit, nagyszombat estéjén jött haza a börtönből, örült a szabad életnek, ismerősei közül azonban nem örült mindenki Török Ádámnak, tudták, hogy vele mindig baj jár együtt, és azt is tudták, hogy elszámolni valója van néhány emberrel, és ezt biztosan gorombán fogja elintézni, ezt pedig senki sem kívánta ezen a szép ünnepen. Főleg szegény Zöld utcai magyarok gyűltek össze ott az Újvári-féle bolt környékén, a főutcánk elején, és persze ott voltak a Bicskások, Krisztus négy katonája, ők voltak a legmutató- sabbak a szép egyenruhákban és a fényes kardokkal, de valójában mindenki szép volt, a kopott ruhájú Zöld utcaiak is, mert mindenki örült a magyar csapatok bevonulásának, mármint azok, akik kijöttek oda a főutcára, a szerbek természetesen nem jöttek ki, ők nem örültek a fordulatnak, a házaikban maradtak, és várták, hogy mi következik. Türelmetlenül toporogtunk a tavaszi hidegben, most mutatkozott meg igazán, hogy milyen sok reménykedő szegény ember van a falunkban, valamennyien egy jobb világban reménykedtek, és ez egészen közel volt, de így is nehezen lehetett kivárni, idegeskedtünk mindany- nyian, talán csak Török Ádám nem idegeskedett. És Aradi József. Ok mindketten tudták, hogy mit fognak csinálni a csapatok bevonulása után.

Abban a tömegben Aradi József volt az egyetlen módosabb ember, biztos volt benne, hogy hamarosan még gazdagabb lesz, úgy is viselkedett, zsebre dugott kézzel járkált közöttünk, nemigen szólt senkihez, csupán Margith Gáborral váltott néhány szót, őt tisztelte, mert Margith Gábor valamikor egy évvel korábban nagyon megverte. Aradi József ugyanis túl gyorsan gazdagodott meg, emiatt túl hangossá vált, gyakran dicsekedett, hogy vele még Váry János is barátkozik, rendszeresen betért az Újvári kocsmába, Újvári Gézával kezet fogott, érdeklődött a kocsma és a bolt forgalma felől, azután pálinkát vagy bort fizetett az ott üldögélő Zöld utcai halászoknak és napszámosoknak, azok örömmel elfogadták az ingyen italt, az viszont már nem tetszett nekik, hogy Aradi József italozás közben igen gyakran hangoztatta, hogy utálja a szegénység bűzét. Egy este Margith Gábor végképp megelégelte az efféle beszédet, és akkor nagyon megpofozta Aradi Józsefet, aki ezután lecsöndesedett valamennyire, Margith Gábort tisztelni kezdte, bár a Margithok is bűzlöttek a szegénységtől, viszont hírhedt verekedők voltak, és persze hogy Húsvét reggelén ők is valamennyien ott ácsorogtak a főutca északi végében, az Újvári bolt és a szerb temető mellett.

Morei András hozta a hírt, hogy a magyar honvédek már a Kuszli-hídnál vannak, hamarosan beérkeznek Szenttamásra. Morei András remegő kezeiben puskát tartott, mert őt is besorolták az a huszonnégy megbízható ember közé, akik az éjszakai nyugalmat vigyázták. Ezt sokan furcsállották, mert Morei Andrásról az a hír járta, hogy hithű kommunista, meg aztán Kishegyesről, egy színmagyar faluból költözött hozzánk, nem tudhatta, hogy hogyan kell Szenttamáson viselkedni, nem is tudta, még ezen a szép reggelen sem, ezért Török Ádám a mellének szegezte kutyafejű sétabotját, és ráförmedt:

54