Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 10. szám - Csatári Bálint: A Duna-Tisza köze települései és lakói (1950-1995)
falvainak nyereséges adataival. Az is tény, hogy ebben az időszakban, amikor már nem a méret, hanem egyre inkább a földrajzi helyzet, ajavuló közlekedési összeköttetések nyomán a forgalmi folyosókhoz, tengelyekhez, városokhoz való kapcsolódások határozták meg a falufejlődés lehetőségeit, erősebb volt a differenciálódás, mint korábban. Nagymértékben függött a megyebeli falusi helyzet attól is, hogy hogyan sikerül az adott falu mezőgazdaságának átszervezése, mennyire hamar találták meg az adott helyen azokat az integrációs, kapcsolódási pontokat, amelyekről a mezőgazdaság részfejezetében már írtunk. Erősen javul, vagy legalábbis nem romlik számottevően a helyzet a folyamatosan kialakuló és új Baja - Kecskemét megyetengely mentén, a Félegyháza-Halas vagy a Lajosmizse-Kecskemét-Lakitelek vonalak mentén. Gyengül a helyzet a Duna mentén, s erősödnek a belső, forgalmi árnyékban fekvő falvak periféria-problémái. Igazolni teljesen sohasem sikerült, de egészen nyilvánvalóan igaznak kell lennie annak a feltételezésnek, hogy Bács-Kiskun megye abban is egyedülálló, hogy az itteni falvakból sokkal többen nem az ország más részeire, hanem a szülőkhöz, a szülőhelyhez sokkal közelebbi városokba, vagy éppen a népességét igen dinamikusan gyarapító Kecskemétre költöztek. A mai megye talán sokkal inkább ezáltal lett egy valóságos területi egység, mint bármilyen, más felülről vezérelt beavatkozás által. Ennek az időszaknak a szakírói gyakran fel is vetik, hogy a megye a városai a megye falvainak megtakarított jövedelméből épültek ki a hetvenes években. Ma is érvényesnek tekinthetők annak a kutatásnak az összefoglaló eredményei, melyeket a nyolcvanas évek elején, a megye falvainak népességmegtartó képessége feltárására folyattunk. Ekkor került be először az 1945 utáni tervelvek közé, hogy „fokozni kell az arra alkalmas falvak népességmegtartó képességét”. Kutatócsoportunk a megye megbízásából igyekezett egzaktan megvizsgálni, mit is jelenthet ez konkrétan, melyek megtartóképesség meghatározható tényezői. Több, mint érdekes volt áttanulmányozni a 100 falusi település önmagáról készített írásos jelentéseit. Kiderült, hogy akarják fejleszteni a saját falusi településeiket, s ha népességük demográfiai összetétele még nem romlott egy kritikus szint alá, tehát az elöregedés nem volt túl nagy, akkor e képességek valóban fejleszthetők. Az eltartó- és ellátóképességek összehasonlítása is tanulságos eredményt hozott. A falusi lakosság ellátással szemben támasztott igényszintje sokkal gyorsabban nőtt, mint a tényleges eltartóképesség. Sajátos, úgynevezett kerítésen belüli falusi urbanizáció zajlott le, amelynek nagy alapterületű és jól felszerelt falusi házak, magánporták voltak az eredményei, több esetben anélkül, hogy magának a falusi közösségnek, a településnek az ellátóinfrastruktúrája érdemben gyarapodott volna. Miután a keletkezett pluszjövedelmeket csak így - tehát nagy házak építésére - lehetett elsősorban befektetni, sajátos belső feszültségek alakultak ki az ellátó- és az eltartóképességek között. E vizsgálatunk bizonyította be először azt is, hogy a falvak jövője rendkívüli módon függ a helyi társadalom állapotától, a falusi vezetők hozzáállásától, közösségteremtő képességétől. Talán ennek is lett a következménye, hogy falvaink többségében, amikor már két jelölt között legalább választani lehetett, zömében a helyi, falusi közösség iránt elkötelezett új falusi tanácselnökök kerültek vezető posztokra 1985-ben. Sőt, a rendszerváltáskor nagy többségüket újra is válaszották. A falvaink sora tehát új fordulatot vett, bár kényszerekkel erősen befolyásoltam Az új problémák 1990-ben jelentkeztek. A kárpótlási folyamatok, a mező- gazdasági üzemek szétesése, a fokozódó munkanélküliség, a lassú elöregedés, délen a délszláv háború és az embargó ellentmondásos hatásai, északon a Homokhátság fokozódó vízhiánya, a falu-város kapcsolatok szétesése, a megye gondoskodó, szervező, összehangoló szerepkörének csaknem teljes megszűnése. Egy négy évtizeden át „mesterséges” vagy „látszólagos” pályán tartott faluállománynak kellene egy csapásra az új körülményekhez alkalmazkodni, úgy, hogy alapvető gazdasági illetve 87
