Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 10. szám - Csatári Bálint: A Duna-Tisza köze települései és lakói (1950-1995)

ciáikat a négy megyei agrárkutató-intézet, s azok a termelési rendszerek, amelyeket a valóban és méltán világhírű magyar agrárszakembergárda hozott létre és működtetett. Több olyan egyedi, szinte kivételesnek is mondható Bács-Kiskun megyei „megoldást” regisztrálhattak itt a kutatók, melyek híre messze földre is eljutott, kelettől nyugatig. Az egyik ilyen volt a szakszövetkezeti forma, a „gyengébb”, kevésbé ideologikus alapon szervezett szövetkezés, a maga tanyai — vagy ahogy hivatalosan nevezték — tagi gazdaságával. Az ország alig félszáz ilyen engedélyezett szakszövetkezetének kétharmada Bács-Kiskunban működött. Nem csoda, hogy ezek a szakszövetkezeti falvak vagy mezővárosok más tekintetben is eltértek az országos falufejlődési trendektől. A helyben képződő „kvázi magánparaszti” jövedelmek nagy része ugyanis helyben maradt, s annak egy részét a szakszövetkezeti tagok a saját „tagi” gazdaságuk bővítésére, lakáskörülményeik javítására, gépkocsivásárlásra, csettegők bütykölésére fordíthatták. Mikor másfél évtizede a ma is jóval elmaradottabb Biharból ide költöztem, alig tudtam megfejteni a valós okát annak, hogy ugyanazon az Alföldön, ugyanabban a társadalmi-gazdasági környezetben hogyan differenciálódhatott enyire a falufejlődés egy régión belül. Az egyéni gazdaságok mellett a termelési rendszereket működtető sikeres nagy állami gazdaságok vitték előre a megyét. A másik nagyon jellegzetes megyei sajátosság a vidéki iparfajlesz- tésben, a volt decentralizációs iparpolitika avagy az ún. (megyei) tanács ipartelepítés itteni megoldásaiban keresendő. A hetvenes évek közepétől a nyolcvanas évek elejéig a megye számos településen létesültek állami és megyei segédlettel olyan üzemek, amelyek később saját lábra álltak, s informálisan elfogadták azt, hogy a bennük dolgozók a mezőgazdasági idénymunkák idején a hagyományos agrárszektorban is dolgoznak. Több, mint öt éven át az ország ilyen jellegű iparosítási forrásainak 2/3-a, 3/4-e ide érkezett. Nem következett be tehát akkora elvándorlás és elöregedés, mint a szomszédos alföldi megyékben. Ugyancsak e gazdasági beavatkozással párhuzamosan zajlott a termelőszövetkezetek ipari melléküzemágainak és állami gazdaságok élelmiszer-feldolgozó ipari kapacitásainak megteremtése. Az agrárszektor és a megye települései tehát „saját magukon belül” hajtották végre az agrárszektor termelési szerkezet-átalakítását, a lehető legkisebb népesség veszteségre törekedve, úgy, ahogy a kedves magyar mondás tartja: a kecske is jóllakjon, meg a káposzta is megmaradjon. A megye gazdaságának és települési-társadalmi átrétegződésének szempontjából ehhez további elemként társult a városok iparosítása, illetve az ennek következtében fellépő falusi ingázás. A korábbi paraszti, nagycsaládi összefogás továbbélése révén így a megye falusi lakossága zömének jövedelme három fo és igen fontos forrásából táplálkozott. Egyrészt a félj, vagy a feleség révén a mezőgazdasági üzemből (tsz, szakszövetkezet vagy állami gazdaság), másrészt a háztájiból vagy szakszövetkezet esetén a tagi gazdaságból (a nyolcvanas évek közepétől már szinte korlátlanul lehetett ezt a szektort bővíteni, részesen vagy részaránytulajdonban új szőlőt vagy gyümölcsöt telepíteni, még az állami gazdaságok területén is), illetve a gyermek vagy a másik családtag ingázása révén a városi iparból, netán a szolgáltató szektorokból is jutott, egy jó harmadnyi jövedelem. A növekedő pénzromlással is kapcsolatba hozhatóan például jelentősnek becsülhető az élelmiszerönellátás jövedelempótló hatása is, vagy az, hogy még az szja bevezetésével is megmaradt némi mezőgazdasági adókedvezmény e családok számára. Tulajdonképpen hasonló okokból és módon rendkívüli mértékben terebélyesedtek a hobbikertek is, mind a nagyvárosok, mind a kisebbek körül.

A fentebb leírtak ebben a formában és vázlatosan áttekintett kapcsolatrendszerében nem voltak általánosan és országosan jellemzőek. A tiltás-tűrés-támogatás nagy hármas jelszavában a például a mezőgazdasággal szoros kapcsolatot mutató tanyai építési tiltással inkább az utóbbi kettő állt szemben. Az itt tevékenykedő, jó83