Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 8. szám - Szekér Endre: Buda Ferenc csöndországa (A Falak könyve verseiről)
/ ha ágyúszóval magyarázzák...”). A szovjet fegyveres beavatkozást, a magyar forradalom leverését akkor „baráti segítségnek”, „testvéri” katonai együttműködésnek nevezték. Buda Ferenc gúnyosan, indulatosan utasítja vissza ezt a barátságot, és józan egyszerűséggel fejti ki ellenérveit: „ágyúszóval” magyaráznak, „szuronyt szegezve” akarnak meggyőzni. A költő szent szava a nagybetűvel írt Béke. De a Békét, mint Krisztust, megfeszítették. A vers keretes szerkesztésű: az első versszakot ismételve nyomatékosít, kiemel: „Hazánk zúzott szívén a vér...” Az 1956-os forradalom egyik jellemző mozzanatát emeli versbe a költő a Tizenöthúszéves halottak című költeményében. A cím megint kiált: a gyerekek, a fiatalok hősiességét és rettenetes halálát kiemelve. A megszólítással kezdődő vers („kiontott véreim!”) a hősökkel való azonosulást fejezi ki. Négy versszakra oszlik, melyeket érdekes módon részben összekapcsol, részben elkülönít. A versszakok hat sorból állnak, és lépcsőzetesen haladnak baloldalról jobbfelé. Mintha egy szabálytalan emlékműhöz mennénk felfelé a lépcsőn. A költő is fiatal, mint a harcosok, mint a halottak: a közös eszme és a fiatalság összeköti őket. A költő és hősei eggyé válnak, a versben lévő személyragok is ezt érzékeltetik: „voltunk”, „tettünk” stb. Szembeállítja az életet és halált: „Támadó tűz voltunk, / hűs halottak lettünk.” A jelző és a jelzett szó alliterálását folytatja: „hajnalló hitről”, „tűzokádó tankokról” ír. Világosan érezteti azt a költő, hogy ezek a fiatal hősök gyerekek voltak, a harcban azonban férfivá értek, s a halálban a tankok „felnőtté tiporták” őket. A vers kétütemű hatosai, ritmusa részben népies hagyományt őriz, részben talán a kuruc költészet hangulatát is követi. Hiszen ahogy a bujdosó kuruc, a magányos forradalmár szegénylegény visszaemlékezett a hős harcokra, úgy Buda Ferenc is keserűen idézi a hősi napok életét és a szomorú halál perceit: „Golyóverte testünk / lankadó lankái / holt anyaggá hűlnek, / gránátot markoló, / kimaijult karjaink / jéggé merevülnek.” A vers befejezésében is összeolvad a hősi harcok szépsége és tragikus eltaposása, melyet megtold egy parányi reménnyel: „Égő, túlvilági / benzines palackok / lángjánál melegszünk.” A Pesten esik a hó című verse már kötetben, az Ébresszen aranysípban is megjelent. A szokásostól eltérően a vers címe alá helyezi az évszámot: 1956-ot, ezzel a megoldással különös hangsúlyt ad neki. Abban az időben az 1956-os évszám, a forradalom idézése - feltűnt az olvasóknak, kritikusoknak, s egy helyütt azt olvashatjuk a bírálatban, hogy ez a vers „idegen” a kötet egészétől, „eltér” a kötet tartalmától... Avers az 1956/57-es kegyetlen tél halottfehér képét rajzolja meg. A pusztítást eredetien ábrázolja: a „kivert ablakszemek” mellett ott találhatjuk a „kékszájú embereket.” így nem kerül messzire egymástól két szó: a „verés” és az „emberek”. Ellentéttel figyelmezteti olvasóit a hóesés fehérségében feltűnő vérfoltokra. A Falak könyvében található másik verstípusban a költő röviden, olykor a rézkarcok fekete színével, komorságával mutatja be az ebben a korban élő embert. Ezt a verstípust talán a Vagyunk verebek címével (és cíművel) jellemezhetnénk: parányi szürke verébként, árván tengődnek. Sorsuk kilátástalan, kiszolgáltatottak, csak a múltjukba kapaszkodhatnak, a reményük is csupán „mécsesszemű”. Az írásjel nélkül című versében keserű önarcképet fest önmagáról, komor háttérrel. Az egyes ember, a költő elválaszthatatlan a kortól, nem „rendelkezik” önmagával, nem tehet semmit: „korunk homokján hánykolódik”. Ezer veszély veszi körül, nem tud elzárkózni, elmenekülni: a szó szoros értelmében „eltemetheti” e kor, a rohanó folyóba szórhatja... Az alliterálás újra a különös kiemelés eszköze^„hamis hatalmak” veszik körül. Agyúval támadják, megsemmisíthetik. De hiába. 0 konok hittel áll, nem törik meg, bátran tartja magát, kiáll és kiált. (Későbbi verseiben is visszatér Buda Ferenc jellegzetes költői magatartása: az elveitől eltántoríthatatlan, erkölcseihez, magyarságához ragaszkodó, következetes tartás az övé. Most is és később is 54
