Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 10. szám - Horváth Tamás: Szuvenir (regényrészlet)

A szakácsok már lefeküdtek, csak a menzaügyeletes lány sürgött-forgott körülöttük. Előkapott a szekrényből egy fehér kendőt, bekötötte a haját, majd a nagy tűzhely mellett, a palackos gázrezsóra föltett egy elég tekintélyes méretű, piros lábast.- Jé, nálatok is lavórban főzik a tojásos galuskát? - idétlenkedett Göndör.

A lány nem volt csinos. Kissé dülledt, fáradtságtól véreres szemmel nézett vissza Göndörre, de mosolygott. Amolyan hal-lány: pufók arc, pisze orr.- Egyél csak, ne jártasd a pampuládat. Fogadjunk, hogy mind a tíz ujjadat megnyalod utána - biztatta Göndört kedvesen.

Jól megpúpozta a tányérokat, mindegyikükhöz volt egy-két barátságos szava, mintha a tányérokkal üzenne a fiúknak. Talpraesett teremtés, aki tudja, hogy ezek a gyerekek csak akkor lazulnak ki, akkor oldódik a bennük feszülő görcs, ha néhány percig olyan érzésük támad, mintha hazaérkeztek volna. Miközben beszélt, vastag, ó-alakú száját úgy mozgatta, akárha légbuborékokat pöfékelne.

Csinos volt, vagy nem nagyon csinos, mindenesetre úgy hatott rájuk, mint egy stampedli rum. Sanyi ugyan még a szagát is utálta a töménynek, undorodott a piától, mint ördög a tömjénfüsttől, de ahogy a lányra nézett, elképzelte, miként bizsereg a szesz forrósága és édessége a gyomrától a farka felé, meg vissza a nyakához. Sportszelet ízűnek, bambi ízűnek képzelte a rumot és a csajozást is, igaz, még soha nem volt dolga nővel. Az ilyesmit azonban titkolni illett. Ha a kúrásról esett szó — de sokszor! — barátja, a fellengzős és bikaerős Isti előtt is megjátszotta a beavatottat. Isti persze átlátott rajta, és nem győzte cukkolni: „Hogy lehetsz ilyen bamba? Legközelebb rád szabadítok egy kurvát!” De ez a „legközelebb” mindig elmaradt, Istinek is csak hébe-hóba akadt valaki horogra, többnyire a száját jártatta. Tőle származott a rumos hasonlat is. Egyszer, valamelyik Csili-buli után így lelkendezett neki: „Láttad? Az a zöld szoknyás, lófarkas spinkó úgy feldobott, mint egy stampedli rum!”

Hát igen, a Katik, a Zsuzsák, a Marik. Örökös balhék, hirigek. Valakiért mindig kajakra kellett menni, pedig ő félt, unta a csihipuhit, hiányzott hozzá az erő, a testsúly, az ügyesség. Nem, az ügyesség talán mégse... Isti megtanította rúgni („ha már az öklöddel csak az orrodat tudod törölni!”), s attól kezdve elég hatékonyan „sült el” a lába. Különben hogyan is hagyhatta volna a bajban egyedül a barátját? „Be a hátam mögé a falhoz!” - ordított rá Isti, és már forgott, dolgozott is, mint a tornádó. Jobb kézzel bemutatkozott, ballal kifektette az ipsét, közben gyomron rúgta az oldalról rohamozó másikat, hogy aztán visszakézből megmutassa a hazafelé vezető utat a harmadiknak. Pattogtak róla a fazonok, mint a nikkelezett ingyenbolhák... No, de mi haszna volt Istinek őbelőle? Semmi. Alig valami. Annyi, mint búvárnak a kalucsniból. Egyszer azért ő is tökön rúgott valakit villámgyors, félsarkas fordulattal. A pali hátulról rontott rájuk egy törött üveggel... fölöttébb meleg helyzet volt, annyi szent, még szerencse, hogy nem jutott el a balhé híre a gimnáziumba, a rendezők is mellettük voltak, valahogy sikerült eltussolni a dolgot... és az a másik eset is... no, de tényleg, mi hasznot hozott ő egyébként Istinek? Valahányszor rákérdezett, mindig ugyanazt a választ kapta: „Rá se ránts! Te vagy az én szerencsemalacom!”

Bizony! Mert a testvér csak úgy magától születik, a spinéknél a befűzés a lényeg, a tanárt meg a nyakadba ültetik, akár tetszik, akár nem, de a barátját, a legjobb barátját maga választja az ember...

7