Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 10. szám - Vári Fábián László: A balti szél balladái (vers)

Vári Fábián László

A balti szél balladái

1.

Letört a szerelem zászlaja, elestek az egykori lányok.

Alkonyt fellegek bronz ölén naponta gondolok rájuk,

s az égi vizeken hajózva eszembe jut sok csínytevésem: felgyújtottam az almafát, s szinte magam is vele égtem...

Mintha tán orosz katona lennék Magos Kelet-Germániában.

Ha nem hírért, névért, szép tisztességért, mi a fenének vitt oda lábam?

S rábízott anyám a balti szélre, de jaj, csak késve vette észre, hogy lólába s hernyótalpa van.

Azóta nem vagyok vígan.

Ömlik a bánat, mint a zápor, a magdeburgi éjszakából.

Gépszörny-nadály tapad az égre - bólogat folyton egy kerge lokátor.

2.

Egy versbe boruló hajnalon maga elé kéret az Isten. Sajkám, kanalam itt hagyom, gondom már ezekre nincsen.

4