Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 10. szám - Szepesi Attila: Egy köröndi bokályra; Dobszóló; Ezredvégi szonett; Nietzsche madarai (versek)

az iránytalan vaksötétben,

ahol összemosódik

sárkányok csontja,

kihajított félpár cipő,

kóbor kutya, kormos csavargó,

angyal és sátán súgása,

elhordott hegy, katonatemető,

az engadini bölcs fekete mondata: Isten halott.

A Sarkcsillag felől

valami távol dobszólót hallani:

se üdvözlet, se szívverés,

pereg a dob

szünetlenül.

Dübög, akár a föld mélyén a vasmag feketénél feketébben.

Ezredvégi szonett

Faust lomjai, Swedenborg angyal-álma, a Rilke-gyilkos báva rózsatő,

Gessner szörnyei, Van Gogh napvirága, s Borges-látta tükrös drágakő,

Cusanus, Tauler látnok-titkai,

Jakob Böhme mágusi lázbeszéde, Michelangelo vak héroszai alámerülnek mind szuroksötétbe.

Ködbe foszlik a sejtelem, kihűl, s a neonfényes városok körül szeméttelepek gyűlnek. Sorstalan

embernyáj tolong. Jöhet télre nyár: a próféta-szó megalvad, akár Paracelsus tégelyén a higany.