Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 9. szám - Bartók Béla halálának 50. évfordulójára - Bónis Ferenc: Szemtanú a Bartók-korból (Radnai Mihály zeneszerző naplójából)
vélyességgel ígérte meg, hogy magától értetődően pártomon lesz, sőt még a Modulációról írott kis könyvemet is dicsérni kezdte, hogy ő használja is már az akadémián, és milyen jó szolgála- tot tesz neki. Harmadiknak dr. Molnár Gézával beszéltem, aki igazán minden reményemen felül nyilatkozott rólam is, ügyemben is. Kijelentette, volt, marad és lesz is ez ügyben az oldalamon, minden súlyával és befolyásával, amit eddig én végeztem és adtam a színpadnak, a hangversenynek, az iskolámnak: már ezért is bőven kiérdemeltem a tanári állást, amit, ha tőle függne, azon helyben nekem adná. Művésznek tart, aki a művészetemnek élek és nem keveredem semmiféle „radikálisok" és „klikkezők” közé, mint azon „zenei stréber, a Molnár Antal”. Neki már vitája is volt az akadémián miattam, de még az ellenségemet is meggyőzte (ez valószínűleg Kodály lehet), hogy én való vagyok oda, mert én nekem az iskolában nincs más célom, mint művészetet tanítani és hirdetni a dobogóról. Állítólag az ellenség annyira megpuhult, hogy azt mondotta, akkor hát ő kettőnket fog ajánlani, Molnárt és engem. Különben nagyon biztatott Molnár Géza, hogy az ő tudtával elég hívem van az akadémián, és így ő szinte biztosra veszi, hogy el is nyerem majd ezt az állást, ami igazság és méltányosság is egyben, és szerinte, mindenképpen engem illet meg. - 20-dikán deiner Leót fogtam el, aki igen kedvesen mondogatta, hogy ő gondolt rám már előbb is és gondolt volna úgy is, ha nem is szólok neki. Sima és ügyes emberke a Leó, nem mernék azonban szavára építeni még egy rongyos kis vályogkalyibát sem. Hízelegni azonban, úgy látszik, hízelgett neki, hogy külön felkerestem. -22-dikén nehéz napom volt, ezt bátran mondhatom. Reggel H2 11-kor Moravcsik Géza akadémiai titkárt kerestem fel, aki régi jó, kedves emberem. Végtelenül kedvesen fogadott és biztosított róla, hogy ha bármilyen formában is lesz, vagy lehet változás, úgy én a legelsősorban kerülök szóba és ő rajta lesz, reméli is, hogy kedvezően fognak alakulni a dolgok. O is hangsúlyozta, hogy eddig elért sikereimmel és tevékenységemmel máris bebizonyítottam és kiérdemeltem, hogy főiskolai tanár legyek. Délután 4 órakor dr. Kodály Zoltánt kerestem fel az akadémián. Már előre mondtam idehaza, hogy az egész keserves látogatási soron szívesen átvágom magam, de a Kodállyal való félórától - undorodom! - Na, de meg is kaptam tőle, olyan fekete levest tálalt fel nekem, hogy igazán nyakig ültem és úsztam benne. Modortalan és elbizakodott viselkedése, beszédje, mindent és mindenkit mélyen maga alatt tartó lenézése, és az a hang, ahogy beszél, mintha máris ő lenne az akadémia igazgatója, (hiszen lehet, hogy a nemes köztársaság őt ülteti majd erre a polcra) és végül csak a nagyképű, ostoba kérdések és kívánságok, amikkel egy kegyetlen félórán át háborgatott, - hát ezek igazán megörökíteni való dolgok. Először is tudok-e kifogástalanul franciául ? - Elképedve várok, nézek rá, minek az vájjon? - Mert ők ki akarnak valakit Párizsba, vagy Belgiumba küldeni a zenediktálás tanításának tanulmányozására. Tudok-e Dalcroset? Jó volna, mert azt is be akarják vezetni az akadémiába. - Dirigáltam-e már? Kár, hogy nem, mert talán én inkább karmester lennék. - Vezettem-e már kart? Mert talán az akadémiai kórust lehetne rám bízni. - Jól zongorázom-e? Mert a zongora-melléktanszakot vállalhatnám. - Foglalkoztam-e színpadi zenével? Mert az akadémiai korrepetíciót vállahatnám majd Szabados Béla helyett. - Mondhatom, a kegyes kihallgatás végén, ő bármennyire is hangsúlyozta, hogy csak azért érdeklődik ilyen behatóan, hogy mentői több oldalú valaki, hát annál könnyebb elhelyezni, felhasználni, én azonban igazán nem tudtam, hogy mindezt azért kérdi-e, hogy vájjon hogyan szabaduljon meg attól, hogy én tanár legyek az akadémián, (azért küld olyan nagyon karmesternek) vagy valóban van valami értelme ennek a feneketlen kérdezősködésnek?! Szentül elhatározom, hogy abban az esetben, ha Kodály lesz az akadémián az elméleti atyaúristen, akkor én igazán másfelé próbálkozom állás és megélhetés után nézni, ha csak a viszonyok nem változnak meg. Utálatos, elbizakodott, nevetségesen nagyképű ember, akivel, azt hiszem, sohasem fogok összebarátkozni ebben az életben, ha Imre még úgyis meg van erről győződve! - Este Herzfeld Viktort kerestem fel a lakásán. Egy végtelen kellemes (milyen óriási ellentét!) félórát töltöttem beteges, öreg volt tanáromnál, mindenről, művészetről, háborúról-békéről, róla és rólam beszélgettünk, amelynek folyamán készséges kedvességgel ígérte meg, hogy legelsősorban természetesen az én érdekemben fog lépéseket tenni, ha erre alkalom kínálkozni fog. [...] November 26-dikán, szerencsés véletlen és hosszú, makacs és türelmes várakozás után Bartók Bélával és Dohnányi Ernővel beszéltem az akadémián. Mai művészetünknek ez a ragyogó két alakja egyformán szíves és kedves volt velem. Bartók hosszasabban érdeklődött, hogy tanítok-e még Fodornál és magától értetődőnek találta azt, hogy olyan állásra vágyom, mely a körülményekhez képest biztosabb és jelentősebb alapokon nyugszik a megélhetésemet illetőleg. Ha tőle függés tehet valamit, minden bizonnyal számítsak rá. Dohnányi is igen előzékeny volt, mint mindig, máskor is velem és bár 50
