Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8. szám - Vasy Géza: Versekhez közelítve XII. (Kemenczky Judit: Az amerikai versek; Marno János: Az albán szálló; Bratka László: A mohóság hajtotta, a titkok szomja..., Sarkcsillagig érő ajtófélfa tövében; Faludi Adám: Alagsori műveletek; Holló András: Lázadás és megbékélés; Háy János: Welcome in Afrika, Marlon és Marion; Babies I.: Két lépés a függőhidőn; Kemény I.: A koboldkórus

lengi be, igaz felszabadultan nevetni sincs módunk. De groteszknek vagy paródiának se nevezném a könyvet. Különböző esztétikai minőségek és hangnemek peremén egyensúlyoz a szerző, akinek alaptétele, amelyet az egész történet a maga módján szemléltet, az, hogy sem az európai, sem az afrikai ember nem tud mit kezdeni sem önmagával, sem a másikkal. Miként az afrikai történettől kissé elkülönülő, önálló ciklusban szereplő hosszabb vers, a Milyen az arcod, cimborái megfogalmazza: „Mint már említettem volt, / az autonóm ember megbukott - uram. / Úgy, ahogy van, hiteltelenné vált. / Más szempontból vizsgálva - úgy hiszem — / birtokában vagyunk a szükséges információknak. / Tehát ön, illetve a művészet problémáit / korántsem az okozza, hogy nem tudná, mit / kell közölnie, hanem az alany megválasztása.”.

Magát a könyvet az alkotó vadásznaplónak is, gyilkossági krónikának is nevezi, az utazást pedig „kaotikus eseménysor”-nak, amelybe rendet csak a szerző varázsolt. Afrika maga is „kakukktojás”, s hogy ez mennyire így van, tanúsítja a kéziratát éppen lezárni készülő szerző, aki kisfiának kérésére, hogy meséljen neki Afrikáról, megtanítja neki azt az „Élt egy néger Afrikában” kezdetű dalt, amelynek semmi köze nincs se valóságos, se képzeletbeli utazásokhoz, ámde e kötet disszonáns jellegét a végkicsengésben megerősíti. Aztán találunk még egy Függeléket, amely néven nevezi Mariont és Mariont, a következő mű „hőseit”.

Az Afrika-könyv nemcsak az autonóm embernek, hanem mítoszainak is visszavétele volt. A Marion és Marion azt vizsgálja, hogy volt-e, s ha igen, maradt-e valami a mítoszokból. A költői és prózai szövegek a történelmi, a személyes és a mítoszi időt keverik. Az alap egy kapcsolattörténet, egy fiúé és egy lányé, az első szerelemé. E kapcsolat sem nevezhető harmonikusnak, s a szerelmesek rejtélyes halálával végződik. Közben azonban a kötet egyes darabjai különböző történelmies idősíkokba vezetnek el bennünket, s hogy kétségünk ne legyen a játék komolyságáról, a kötet végén „kronológiai és topológiai útmutató” található, kezdve azzal, hogy „Idő / kb. 100 000 évvel ezelőtt / Hely / Neandervölgy, Kromanyón / Cím / Marionok és Marionok keletkezése / Címszó / gyilkolászás, heroikus küzdelem, szerelem, földindulás” s végezve a 21. században, miután az „író, nagy rafinált, jól meglépett”.

A százezer éves „keletkezéstörténet” szabályos mítoszi mese, a „gyilkolászó” ellentétek szerelem általi feloldása. A Marionok és Marionok titkos völgyéből százévente kioson egy-egy pár. „Hogy eljöttüknek mi célja van, civilizált emberek számára felfoghatatlan. Talán csak azért jönnek, hogy megmutassák magukat, bár az is lehet — és én ettől félek — valójában gonosz praktikákat eszeltek ki civilizált világunk megsemmisítésére”. Visszavétel lenne ez is? Hiszen „Hinni volt kár, / hinni volt hiába. / S most itt a vég, / nevetni kell. / A bőr rozsdáll, s a vér / zubog az alvadt sárra.” (A déli férfi). Jelentése van annak is, hogy az elbeszélő-Marlon egy robbantgató anarchista szervezet tagja, aki „halála” - avagy a szerelem halála - után is elvbarátai között üldögél, akikkel közös alapelve: „végre általánossá váljon az egyéni igazság, elterjedjen, s a kánon szintjére emelkedjen, hogy megadja a végső döfést azoknak, akik még hinni mernek az igazság általános, mindenre kiterjedő voltában” (A mirigyről való szép ének).

E kötetek ezredvégi („posztmodern”) módon „részben verses regények”, s itt a részben kifejezés a verses formára s a regényszerűségre egyaránt vonatkozik. Műnemek és műfajok, valóság és irodalom, történés és képzelet, tér és idő, érzelmesség és drasztikusság, gyilkos és vidám játékosság, s még sok minden más csap össze e könyvekben, de nincs se győztes, se vesztes, a disszonancia keltette bizonytalanság kezdő és végső pont is. A több szinten is relativizált érték- és érzékhiány a romantika kora óta meg-megjelenik a művész-szemléletben. Gyilkos korszak lenyomatai e szerzői önértelmezés szerint „gyilkos” könyvek. Szellemesek, ötletesek, irodalmiak, de befejezetlenek-befejezhetetlenek. (Holnap Kiadó, 1991; Pesti Szalon Könyvkiadó, 1993.)

Babies Imre: Két lépés a függőhídon

A két lépés két mű: egy eposz és egy dráma, az előbbi hexameterekben, az utóbbi prózában. A fülszöveg szerint egy négyrészes mű két középső darabja ez, a másik két mű talán a „felfüggesztés” helye lesz, a biztos pont. Ha a műnemeket tekintve nem is, tartalmilag összetartozik valóban a két most közreadott alkotás. A széthajtogatott fekete doboz az emberiség pusztulása után az egyetlen életbenmaradott vándorútja a földrészeken keresztül, a Warning c. dráma

89