Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8. szám - Kodolányi János: Boldog békeidők (Domokos Mátyás sorozata)

„Regényem szerkesztőjéül Abody Bélát kértem s kaptam. Most kiderült, hogy ebből a »soviniszta, nacionalista« írásból egy sort sem kell kihúzni. Hát mi az ördögért ültek rajta több mint tíz hónapig?! Miért töprengett annyit Darvas? Nos, én mégis elővettem a kéziratot, s tisztára írói mértékkel ítélve meg a dolgot, jócskán húztam belőle. Csak javára vált. Állítólag hamarosan nyomdába kerül, előleget végre folyósítottak rá. Várom Abody látogatását.”

S 1955. december 29-én Akarattyáról ír még egy levelet Zimándy P. Istvánnak, amely ugyan nincs közvetlenül összefüggésében a regény kálváriájával, de jól mutatja, milyen belső katarzist váltott ki Kodolányiból 1945-tel kezdődő általános emberi és írói kálváriája:

„Szégyenkezve olvastam leveledben, hogy én »erkölcsileg makulátlan« volnék. Pistám, Pistám, miért mondasz ilyet? Bizony senki és semmi nem vagyok én erkölcsileg. Megszegtem a Tízparancsolat mindegyik pontját, kezdve Isten nevének hiába való vételén, sőt megtagadásán, végig valamennyin, még öltem is, ha a más halálának kívánása ölés. (Pedig az.) Olyan vagyok én, mint a kutya, amely bogáncsban, kolduste- tüben hentergett. Igaz, meg-megkíséreltem a tisztább életet, mert mindig szerettem volna tiszta és igaz ember lenni gyermekkorom óta, de vajmi kevéssé sikerült. Mindössze ez az igyekezet az, amit javamra írhatok, s az az erőfeszítés, hogy se magamnak, se másnak ne hazudjam. Persze, hazudtam csőstül, magamnak is, másoknak is, mint a vízfolyás. Mióta ellenségeim kirugdaltak az irodalomból, még fokozottabban igyekeztem észre és jobb útra térni. Ha már megvertek, gondoltam, hát próbáljunk megjavulni. Próbáltam. Ne vesszen kárba ellenségeim fáradozása. Szülessék belőle valami jó. Ezért igyekeztem magamat megóvni az igazi, velős hazugságoktól s úgy élni, hogy a legszerényebb átlagember is tanuljon belőle valamit. Isten azzal jutalmazta erőfeszítéseimet, hogy értelmem tágult, mértékeim biztosabbak lettek, szavam hitele megnőtt, s még az is bebizonyosodott, hogy nem hal okvetlenül éhen az ember, ha lemond a hazugság »fegyveréről«. így aztán sikerült némileg jóvátennem régebbi s még meglévő súlyos bűneim következményeit. Mert írtam egy-két olyan művet, ami, remélem, az embereket egy kis magukbaszállásra készteti.”

De vissza a Boldog békeidők kálváriájához: 1956 januárjában Képes Géza elkerült a Magvetőtől, az írót márciusban szívtrombózissal a füredi kórházba szállították, ezért csak júliusban kerülhetett sor a Magvető lektorainak akarattyai látogatására. Ennek az eredményéről is tudósította Zimándi P. Istvánt, 1956. június 1-én kelt levelében:

,A Magvetőtől csakugyan járt nálam Szombathelyi meg Abody, de arra kértek, ne változtassak semmit, ők meg azt mondják Oláhnak, az új igazgatónak, ellenségemnek, hogy átdolgozom. így is lett. Ez diszkrét dolog. Most értesültem róla, hogy a csalás bevált, s rövidesen nyomdába kerül a regény. ”

Nyomdába is került, de nem Pesten, hanem a tiszavirágéletű dunántúli Magvető gondozásában, amelyet a kitűnő, fiatal prózaíró, Szántó Tibor vezetett akkoriban, s ott meg is jelent 1957 legelején. - Közben a pesti Magvető, 1956 októbere után, életmű-szerződést kötött az íróval. Alig telt el azonban néhány - igaz, viharos - hónap, újabb fordulat történt, amelyre a koronatanú, Kodolányi Júlia így emlékszik vissza:

,Az életműszerződések nem sokáig maradtak fenn. Felsőbb intézkedésekre sorban felbontották azokat. Apámét sem hagyták ki. Engem hívtak be a Magvetőbe, én intéztem az ügyeit a betegsége után, csak nagyon fontos esetekben keresték fel őt személyesen Akarattyán. Ez is fontos volt, de mégsem utaztak le hozzá. Vadász György volt a Magvető igazgatója, rajta kívül még részt vett a megbeszélésen Béládi Miklós és Gye- nesné, szerkesztőségi titkár, azon kívül a Kiadói Főigazgatóság jogtanácsosa és én. Közölték velem, hogy felbontják az életműszerződést, s szerették volna, hogy ezt mondjam meg súlyosan beteg apámnak. Én kereken megtagadtam, nem vállaltam a

81