Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8. szám - Szekér Endre: Buda Ferenc csöndországa (A Falak könyve verseiről)

feketék, az alliterálás „v” hangjai vijjognak, a szív elnehezül, „mint a teli talicska”, mellyel haladni nehéz. József Attila Ars poeticájából ismert mai „kocsma” metaforáját Buda még keményebbé formálta az alliterálással („e kocsma-korban”), s ezt fokozza a „szuronyos pokol” képével. De még most sem fejezi be komor vallomását, korábrázolását: ,A bicska” veri át szívét. Olyan mélypont, olyan reménytelenség ez, mint Móricz Zsigmond Életem regényében - a „lebicskázva”. - Hasonlóképpen komor képet vetít elénk a Séta című verse, hiszen ez a börtönbeli sétáról szól, szűk mozgástérben, a falakkal zárt udvaron. Különös vers ez, nevezhetnénk valamiféle vers-szociográfiának is: a börtönudvaron lévő séta pontos megfigyelése, számos adat közlésével. Pontos adatokat rögzít: egy katolikus pap, egy kálvinista lelkipásztor, egy hontalan román, egy tanár, egy tisztviselő, egy hídmémök, egy mozdonyvezető, két egyetemista van itt a börtönben, vesz részt a sétán. A verscím, a séta emlegetése máskor kötetlenséget, szabad mozgást fejez ki, de itt a börtönben másképpen használatos. Séta a börtönudvaron, rendben, egymás után, szabályosan, megfelelő ütemben, körbe-körbe, falak között szokásos. Ehhez a sétához illik a „sziszegő” alliterálás: „szeme előtt a szürke smasszereknek.” (Érdemes visszagondolni Arany János Szondi két apródjában lévő hasonló hanghatásra: „Idekinn hideg éj sziszeg aztán!”). - Érdekesen fonódik össze a költői én alakulása a szerelemmel, a börtönkörnyezettel a Mondd, ugye soha című versében. A kb. 1957-ben írt versben egy nagyon prózai kérdés merül fel benne, hogy nem kellett volna-e neki Nyugatra menni a megtorlás, a börtön elől. A vers kérdése — stilisztikai értelemben is ún. költői kérdés, melyre nincs igazi válasz, inkább valamiféle nyomatékosított állítás ez. S ehhez az állításhoz, itthon-maradáshoz kapcsolódik a szerelem érzése. A távoli, a számára elérhetetlen ún. nyugati szabad világ ellentétben áll az ő itthoni rab-sorsával, s ezt az ellentétet csak a szerelem oldhatja fel. Visszatér a versben a kötet illetőleg a ciklus címét adó „falak” képe („s száz fal fejemre dűl”), melyet a szerelmi vallomással zár: „mondd, ugye soha, kedves, / már nem hagysz egyedül?”

A börtönversek közé tartozik A vétkeim hatalmasak című, melyben a komorságot néha valamiféle játékossággal, vidámsággal oldja fel. A benn „csücsülő” költő nem szabadulhat, s talán az ige játékossága még a szabadulás hamis, játszi reményét is megfogalmaztatja vele (jövő csütörtökig”). Önéletrajzi elemeket őriz ez a vers, hiszen arról számol be, hogy „veszélyes versei” miatt ítélte el az ügyész. Talán a játékos alliterálás valamilyen felülemelkedést is jelez. Noha természetesen nem örül a „zár alatt” tartásának, de valamilyen szegénylegényes, bujdosó kurucokhoz illő fenegyerekesség, játszi kivagyiság él benne. A börtönnek „köszönet” is jár, valami „haszon” is származik ebből, hiszen a hozzá hasonló „börtöntöltelékeknek” becsülete van, s nem fordulnak el tőle, hanem inkább kezet nyújtanak neki. — Cím nélküli a „Tehén tőgyéből...” kezdetű vers, mely az első sor ellenére - nem természeti témájú, hanem börtönbeli vallomást fogalmaz meg. Görömbei András egyszer Buda Ferenc verseinek létösszegző jellegéről írt. így igaz, a költő a tájban is felbomlott rendtől jut el a társadalomban összekuszálódott rendig. Világosan megfogalmazza a költő kiszolgáltatottságát, a számontartott „számadattá” süllyedő emberi sorsot („Szívünk míg vágyat érlel / nem kartoték adat”, — vallott erről József Attila a Levegőt! című versében.) A valóságos szalmazsák képe összefonódik a „közös bajoknak szalmazsákjának” költői képével, a maguk sorsának, ún. „törvényes” ítéleteinek, személyes érveinek adataival. Furcsán alliterál a „hetyke hatalom” jelzős szerkezet, valamiféle disszonancia rejlik benne. Batsányi János hajdan kufsteini rabként figyelt ,.rostélyos”, „bévasalt” ablakára és a szabadon szálló madárra (A rab és a madár). Buda Ferenc pedig a messzi távolba néző, a szabad teret látó ablakot figyeli, írigyli, mert „mi csak álmunkat mondhatjuk szabadnak.” — A Tűnődöm kezdetű verse is kiszolgáltatott rabként íródott, melyben ítéletének lényegét fogalmazza meg

56