Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8. szám - Pomogáts Béla: Nemzet és polgárosodás (Utat tévesztettünk megint?)

históriánk során. Az, hogy a demokratikus megegyezésekre törekvő, nyugati stílusú, modern politikát egy jellegzetesen közép- és délkelet-európai premodern „kul- túrharcos” magatartás váltotta fel, nemcsak a nemzeti konzervativizmus erőit gyengítette meg végzetesen, nemcsak a Fidesz jószándékú politikai kísérletét rombolta le, hanem meggyengítette az alighogy megszületett magyar demokráciát is, meggyengítette azt a különben szerencsés stabilitást, amely a három hazai politikai erő: a konzervatív, a liberális és a szocialista viszonylagos egyensúlyára épült.

Mindebben igen nagy a felelőssége a magyar politizáló értelmiségnek, elsősorban persze azoknak, akik a kormányzati hatalom és az állami média birtokában voltak. De felelős mindezért a korábbi ellenzék is: felelős tulajdonképpen az egész politikai elit. Az ország hajójának kapitányi hídjára került írók, történészek, közgazdászok, orvosok, professzorok nem kezelték megfelelően a műszereket és időnként téves irányokat jelöltek meg. Az értelmiség ugyan hatalomra került, sőt történelmünk folyamán talán sohasem volt ennyire a hatalom birtokában, mint az elmúlt négy esztendőben, ám minthogy magával hozta ideológiai és kulturális előítéleteit, és nem tudott megszabadulni attól a szokásától, hogy csupán saját szűkebb csoportjában keresse tevékenységének, döntéseinek visszaigazolását, bizonyos értelemben kudarcot vallott. Éppen ezért ideje volna, hogy felértékelődjék az az értelmiségi magatartás, amelynek hívei nem kívánják sem irányítani, sem kiszolgálni a politikát. A független értelmiség két legfőbb erénye ugyanis a nyitottság (minden irányban) és a kritikai szellem (mindennel szemben). Persze nem vagyok meggyőződve arról, hogy a jelenlegi kormányzati időszakban el fogják ismerni, értékelni fogják ezeket a készségeket és erényeket.

A konzervatív politika hibái és mulasztásai

Még hosszú ideig fog folyni a választási tanulságok elemzése és ennek során annak a vizsgálata, hogy mi okozta a konzervatív pártok kudarcát. Erre a vizsgálatra már csak azért is szükség van, mert abban szinte minden politikai elemző és véleményformáló megegyezik, hogy a konzervatív politikai erőkre szükség van, már csak a hazai pártszerkezet színképének teljessége és a politikai élet belső egyensúlya végett is. Ezen kívül Magyarországon erősek a konzervatív, a nemzeti, a keresztény tradíciók, és általános érdek lehet, hogy ezeket a tradíciókat ne valamilyen premodern ideológiát valló csoport, hanem valamilyen modern politikai alakzat képviselje, amely megfelel a századvégi európai konzervativizmus elvárásainak és integrálni képes azt a politikai kultúrát, amelyet ez az európai (kereszténydemokrata) konzervativizmus megalapozott, létrehozott.

A magyar konzervatív politikai törekvések és csoportok vizsgálatára azért is szükség van, mert a rendszerváltozáshoz vezető utat és a mögöttük lévő négy esztendő politikai mozgásait nem pusztán gazdasági és társadalmi folyamatok határozták meg, hanem kulturális hagyományok, a kultúrában képviselt értékrendek és mentalitásformák is, minthogy a rendszerváltoztató értelmiség és a soraiból szerveződött politikai elit igen tekintélyes részben kulturális indíttatású volt, s a kulturális élet különféle ideológiai, mentalitástörténeti áramlatait képviselte. A konzervatív pártok és a konzervatív politikai elit törekvéseit és helyzetét, végül pedig választási kudarcát is nagymértékben az szabta meg, hogy ez az elit milyen kulturális értékeket, milyen történelemszemléletet, milyen társadalom- és nemzetképet vallott és reprezentált a nyilvánosság fórumain.

39