Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8. szám - Borisz Hrisztov: Apám sírjának áthelyezése; Égi jel; Macska az úton; Az ember a sarokban (Utassy József versfordításai)

S mintha füvet ragad el a folyó ládástól tovatűnt az apám.

Sóhajtottam és semmit sem szóltam gyerünk, gyűjtsük össze a morzsát.

Ki zokogott üres sírnál szótlan,

kicsoda érti meg az árvát?

Gyertya kialszik - füstöl a kézfej.

Ment mama, vitte őket a szán.

És föl az égig, s túl is az égen

fájdalom fénylett, sírt a határ.

Égi jel

Megfojtott minket az eső, a jég meg elvitt minden élőt - golyónak gyúrva.

S láttam, hogyan repült s esett le a mezőre az Úr feje, a jégből kifaragott.

Amíg világított a hideg homloka, s párállt lassan a vakító délben a nagyfényű szellem, kezembe vettem - akár egy bárányt, és a hangom kezdett csordogálni csendben:

„Mondd meg nekem, Jézus, te, aki otthagytad sírni a dombon a júdeai nyájat, és engedtél a lator Barrabás után a mennyekbe gyermekeket, hóhérokat,

miért feszíted meg a sártól az égig az embert, s a csillagok tüzén perzseled, a jóságos özvegyasszony földet pedig könnyek nagy szárítójává tetted!...

Tudod, én nem vagyok jós, de hallja az én bolgár, barna bőröm füle, hogy megfúvod az ítélet harsonáját, és a csontban áll meg a kés hegye.

Mondd meg nekem, hogy bűvészként miért rejted a koromsötét világűr szakadt zsebébe kezed, amely arra készül, hogy vérünket porrá zúzza, és hogy eltüntessen minket innen...”