Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 8. szám - Zelei Miklós: Felsőnémeti-Ungvár
Zelei Miklós Felsőnémeti-Ungvár o dajön a katona, kiadom neki az útleveleket, megkérdezi, hogy a miénk-e az autó, és csak áll, a tenyerét csapkodja az útlevelekkel, visszaadja őket, elmegy, negyedóráig senki, semmi, aztán megint kiválik egy a gruppjából, hatalmas tányérsapkája van, amit úgy is visel, mint akinek az altiszti avatáson az eget tették a fejére. Felénk indul, lassú, érdektelen mozgása jelzi, mehetne az ellenkező irányba is, és mi várhatnánk akkor, míg meg nem kerüli gyalog a földet, de ő könyörü- letből, mégis tőlünk kérdezi: „Mijük van?” Az indulás előtt fél napig komangyiróvkát gyártunk. A dizájn stúdióban, ahol csináljuk, még korábbról gépben van a raszpoijazsényije komangyiroványija v SzSzSzR. Azt alakítjuk át a FÁK-ra. „Te, Ukrajnát újuk be külön is!” Árpi ül a keyboardnál, beüti a végső szöveget: „Kiküldetési utasítás magánútlevéllel szolgálati célból a FÁK-ba, Ukrajnába utazó magyar állampolgárok részére”. Mert akinek nincs utasítása, szolgálati célja, az nem ember. Eddig tökéletes, és semmi gond, amíg a nazványije prinyimájusej organyizácii rubrikáig nem jutunk. De ki fogad bennünket Ungváron? Akármilyen hülyeséget nem írhatunk be, hiszen ott van a határ. Onnan jár a katona munkába. És el tudom képzelni, milyen pofát vágna a Krisztina körúti főpostán a kisasszony, ha bemennék, hogy adja ide az ungvári telefonkönyvet. Telefonálgatás, egy óra múlva van fogadó szervünk. Még azt is sikerül elintézni, hogy tényleg tudjanak rólunk. Korán reggel érünk a határállomásra. Ukrajna felé, a felsőnémeti oldal, teljesen üres. Egy német gurul mögénk. Állunk a leengedett sorompó előtt, bólogatva nyugtázzuk a szemben várakozó kocsisorokat. Hát persze, reggel átjönnek Szlovákiába, bevásárolnak, és este, amikor már mi jövünk onnan, majd ezen az oldalon fognak vesztegelni. Mink van? A tényérsapkás katonának is kiadom az útleveleket, meg a ko- mangyiróvkákat. Végiglapozza, visszaadja őket, a komangyiróvkákra azt mondja, hogy ezek nem jók, és elmegy. Na, az a hülye, aki most visszafordul! Várakozunk. A jog alá, az érinthetetlenek közé jutva, a semmiben. Csak nem vettük észre, hogy már ott vagyunk. Még friss a leheletünk. Az előjog teljesen fölösleges, ha ez így marad. Az előjognak a lehetőségek megszűnését, a cselekvési tér bezáródását, vagyis a megsemmisülést kell szolgálnia. Útlevele mindenkinek lehet. De komangyiróvkája? És ha igazolni tudjuk, hogy nekünk több jogunk van, fel tudjuk-e mutatni a másik papírt is, amivel az előző hitelességét okmányolhatjuk? 4
