Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 7. szám - Fodor András: Józan reggel (Domokos Mátyás sorozata. Beszélgetőtárs: Fodor András)

Valaki mindig fut a zivatarban.

Elázott fák közt iramodva, szökve, nem jut mégse hazáig.

Szemem előtt a tűz-csatakos ablak, arcom mögött egy kitaszított árnyék vacogva fázik.

DM: - Most újra elolvastam ezeket a kritikákat, a Kéryét is és a Héra Zoltánét is, amely a Kéryéhez képest mentegető szándékú, jobb indulatú kritikának tekinthető, s azt hiszem, nem túlzóm el, ha megállapítom, hogy e kritikák „alapeszméjét” abban a groteszk tételben lehetne összegezni, hogy a költőnek ezekkel a versekkel azért nincs igaza, mert az igazat írja! Döbbenetes koncepciót hirdetnek emelt homlokkal ezek a kritikusok... De vonatkoztatják a pályatársaidra is, a fiatal költők egy csoportjára, azokra - hajói értelmezem akik veled együtt akarják verseikben ledobni magukról a hazugság fegyelmét, amit a sematikus irodalompolitikai gyakorlat a Rákosi-korszakban kényszerített a költőkre, és a forradalom után a Kádár-korszak - első időszakában rendkívül brutálisan — újból megpróbált rákényszeríteni a magyar irodalomra.

Fodor András: Józan reggel

Héra Zoltán kritikája. Népszabadság, 1959. II. 27. - (Részlet)

Fodor András most megjelent második kötete - minden feltételezhető szubjektív jószándék mellett - nem a népi, forradalmári reményeket váltja be, szolidaritása - a néphez való hűség többszöri hangoztatása ellenére - inkább polgári-kispolgári szolidaritás. Humanizmusa, különösen az 1956-57-ben írt ciklusban a gondolkodás kispolgári szintjére eső költői intellektus „humanizmusa”.

Ez az anakronisztikus, közhelyekbe ragadt művészi gondolkodás nemcsak őt térítette le a tartalmasabb és eredetibb költészet útjáról. Van nálunk egy költői csoport, nagyobbára hasonló indítású költők, mint Fodor András, amelyiknek osztályhelyze- te, alapvető élményei és legbensőbb törekvései szerint a népi erők mellett volna a helye, s amelynek legjobbjai - bízunk benne - előbb-utóbb azoknak a sorába állnak, akik a mai valóságot akarják a korunkbeli (és nem múlt századi!) forradalmári eszményekkel összhangba hozni. Ez a csoport egyelőre még passzív, szemlélődik. Az érettebbjei, akik nemcsak könyvből tanulták a szocializmust, mindinkább kikívánkoznak abból az önmaguk választotta számkivetésből. Kikívánkoznak, mert látják, hogy az óramutató valóban arra megy, amerre mennie kell. De a csoport fiatalabb- jai egyelőre még hevesen ragaszkodnak a maguk kis mikroklimájához, magyar életnek és magyar valóságnak tartva, köztársaságnak képzelve a maguk kis társaságát.

DM: — Az emberben már akkor is föltámadt, s utólag csak megerősödik a gyanú, hogy a hivatalos kritika az irodalompolitika irányítóinak a sugalmazására a tulajdonképp egy beugrási lehetőséget is kívánt teremteni — „megideologizálni” — egy másik csoportosulás számára, amelyik - hogy úgy mondjam - „önként és dalolva” vállalja ismét, az 1956 utáni vákuumban a kádári pártos elkötelezettség hazug fegyelmét.

FA: - Pontosan így igaz, ezt akkor lehetett érezni. - Bizonyos előzményekről viszont tudni kell. Arról például, hogy a Magvető Könyvkiadó Csanádi Imre kezdemé93