Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 7. szám - Gömöri György: Nyugati magyar írók (Közösségük és közönségük)

Arnóthy Kriszta akkor lehet népszerű Angliában, illetve Franciaországban, ha angolul és franciául, illetve az angolok és a franciák szájaíze, elvárásai szerint ír. Egyetlen esetben számíthatott olvasói piacra a nyugati magyar író az elmúlt ötven évben - ha olyan politikai töltésű, illetve politikai érdeklődést keltő művet írt, amit nyomban lefordítottak több világnyelvre. Ilyen módon csinált karriert, illetve vívott ki magának elismerést a magyar születésű, de angol íróvá fejlődött (és nyugati magyar írónak szerintem már nem tekinthető) Koestler Artúr és a műveit eredetileg magyarul író, tehát nyugati magyar szerző, Kovács Imre, Gábor Áron, vagy Szász Béla.

Az igények hiányánál még súlyosabb probléma a visszajelzés, tehát az állandó olvasóközönség és a megbízható kritika hiánya. Ez természetesen összefügg a nyugati magyar folyóiratok és újságok korlátozott példányszámával, valamint a könyvkiadás és könyvteijesztés lehetetlenül nehéz körülményeivel. Azzal, amit Cs. Szabó László még 1975-ben így fogalmazott meg: „Magyar irodalmi élet a teljes szétszórtságban természetesen nincs és nem [is] lesz”. Valamelyes irodalmi élet azért kialakult 1956 után az értelmiségi társaságoknak, köröknek köszönhetően; olyanoknak, mint a hollandiai Mikes Kelemen Kör, a ma már nem működő londoni Szepsi Csombor kör, a bécsi Bornemissza Péter Kör és Európa Klub, Amerikában az Itt-Ott c. lap körül alakult Magyar Baráti Közösség, a new brunswicki Bessenyei György Kör és még számos más kisebb, illetve rövidebb életű csoportosulás. Ezek a körök, amelyekhez még hozzávehetjük a nem tisztán kulturális, hanem inkább vallási (és kulturális) problémákkal foglalkozó Pax Románát és az Európai Magyar Protestáns Szövetséget, évről-évre megrendezték, illetve megrendezik a maguk tanulmányi napjait, vagy rendszeresen meghívnak előadásokra magyar írókat, költőket, kritikusokat. Ezek nélkül szerintem régen elsorvadt volna az írók kapcsolata az olvasóikkal, hiszen a legszínvonalasabb magyar kulturális lapok állandó olvasóközönsége (az előfizetők) — és itt az 1962-1989 közötti időszakra vonatkoztatva lényegében az Új Látóhatárra, Irodalmi Újságra, Magyar Műhelyre és a Katolikus Szemlére gondolok - együttesen nem haladta meg az ötezret! Ha egy egy-másfélmilliós magyar diaszpórával számolunk, akkor ez a szám dermesztőén alacsony. így hát a lapok nyilvánosságától eltekintve, egyedül a fenti körök összejövetelein, vagy az általuk rendezett előadásokon és szerzői esteken találkozhatott a nyugati magyar írók többsége a potenciális olvasókkal. És itt adhatott el akár ő, akár kiadója azokból a könyvekből, amelyeket gyakran saját zsebéből, vagy honorárium nélkül, „kiadói szívességből” tudott csak megjelentetni.

Itt egy kis kitérőt tennék a nyugati magyar olvasóközönség ízlésvilága felé. Meglepően kevesen foglalkoztak Nyugaton olvasmányszociológiával, vagyis azzal, mit és kiket olvas a magyar kultúrától még el nem szakadt emigráns magyar. Kabdebó Tamás 1978-as felmérésén kívül (Irodalmi Újság) nagyon kevés ilyet ismerek, bár egyszer egy, a Protestáns Szabadegyetem által rendezett konferencián jómagam is vállalkoztam egy kis kérdőíves közvélemény-szondára. Nos, az eredmények két dolgot bizonyítottak: először, hogy a nyugati olvasókhoz hasonlóan a magyarokat is főleg a lektűrök vonzzák - verset, esszét és igényes regényt nagyon kevesen olvasnak, könnyű, szórakoztató vagy giccses regényeket annál többen. De még az úgynevezett elit-olvasók is hazai preferenciáik alapján válogatják össze olvasmányaikat, vagyis azokat keresik, akikre „régről” emlékeznek: Márait vagy Németh Lászlót, Déryt vagy Illyést, egyszóval NEM a nyugati magyar írókat (Márai ezesetben kivétel, hiszen ő a háború előtti középosztály divatos írójának számított). Cs. Szabó Lászlónak, Szabó Zoltánnak, vagy Határ Győzőnek, hogy az idősebb nemzedék kiemelkedő alakjai közül csak néhányat említsek, ha ki is alakult Nyugaton egy maroknyi közönsége, nem az ő írásaik szellemisége érvényesült a nyugati magyar olvasók értékszelekciójában. De hát a fenti írók és fiatalabb társaik nem elsősorban a nyugati

81