Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 6. szám - Nagy Gáspár: Az emlékállító (Ferenczes István: Székely apokalipszis)
son követték el azokat a rémségeket, amelyekről a túlélők, az áldozatok hozzátartozói Ferenczes István bátorító szavaira, kérdéseire megrázó vallomást tesznek. Mert bizony keveset tudunk ezekről a történésekről! Az Erdély története III. kötete két- három száraz mondattal - bár „véres atrocitásokat” emlegetve - sietve túllép az eseményeken. Ferenczes emlékezői érezhetően már a sír felé lépegetnek, de még most is félve, „mintha ők lennének a gyilkosok”, szinte balladai szépségű előadásmódban szólalnak meg. A megszólított nők és férfiak bizonyára számtalanszor álmodták végig azokat az októberi napokat; a borzalom pecsétje jól látható szövegformálásukon, de természetesen, egyénítésükhöz, Ferenczes Istvánnak íróként van köze. S nemcsak ehhez, hanem az apokalipszis grádicsainak „megszerkesztéséhez” is: Árva Kató Margit tanítónő történetétől a román Iamandi Adam boldog életét felidéző sorsesszén át a balladás „Sírhatsz Kedves Anna! kötet-záró darabjáig. A könyv centrumában a csikszentdomoko- si 11 legyilkolt áldozat golgotás története áll. S annak a három napnak a története, amikor Olteánu Gábor volontáijaival (így hívták a székely emberek a Maniu-gárdistákat) megszállja az őszi munkákat, leginkább a pityó- kaását végző szorgos községet, hogy elrabolják javaikat, hogy megszégyenítsék őket, és végső soron megfélemlítsék a Székelyföld magyarságát. Főbenjáró bűnnek számított, ha valamely portán fegyvert találtak. A front elvonulása után néhány héttel nem volt nehéz dolguk a házakat felforgató gárdistáknak. Ha fegyvert nem találtak, elég volt egy elrejtett katonaruha, egy magyar zászló vagy térkép, ami tomboló dühüket kiváltotta és vérszomjukat csak fokozta. S áldozat lehetett bárki, akit otthon találtak, így a 84 éves anyóka, vagy a félig béna feleség is, kinek ura még valahol a Keleti-Kárpátokban bujdosott. Döbbenetesen ismerős a kép: viszik a halálraítélteket végig a falun, ütlegelik őket: a nyakukba akasztott fegyverektől földig hajolva vonszolják magukat az áldozatok a kivégzőhely felé, a Gáborkertbe. Ennek a megszégyenítő vonulásnak, majd a vasárnap délutáni „meglövésekenk”, kivégzésnek filmje az emlékezők félévszázada őrzött külön „filmkockáiból” áll össze. A döbbenet állóképei, bepárásodott tükörcserepei - követve egy modem alkotás többszólamúságát és többszempontúságát is - átélhető, katartikus filmként peregnek szemünk előtt. De közben mégis arra a férfira gondolunk, aki akkor 12 éves fiúcskaként kénytelen temetni a véres halottakat, köztük rokonait is. Vagy arra a valaha szép fiatal lányra, aki ma is pontosan föl tudja idézni a vért kívánó gárdisták arcát, akik a kivégzés utáni tivornyán a magyar zászlót mosogatóronggyá alázzák. A 11 halott sírja fölött egy árva kereszt áll, ahol 1989 dembere óta már, halottak napján, mernek egy-egy fohászt elmondani. A könyv közli az áldozatok fényképét is, és korabeli újságok alapján beszámol a Maniu-gárdisták brassói peréről. A fő bűnösök természetesen bíróság elé sem kerültek, vagy megúszták nagyon enyhe ítéletekkel. Ebben közrejátszott az is — s ez Beke György Hadi utak Erdélyben című új könyvéből ismeretes -, hogy a romániai magyar sajtó megfélemlítésektől vezéreltetve és különös taktikai érzékkel, ekkor vette elő az 1940-es ördökúti és szilágyip- pi eseményeket, az azóta is százszoros súly- lyal hangoztatott magyar megtorlást. Ferenczes István fontos könyve - ahogy írja utószavában - a kimondott szó igazába vetett hittel nem kíván többet, mint tisztelegni az áldozatok emléke előtt, megpróbálja visz- szaadni a felemelt fő méltóságát a ma is rettegő túlélőknek. Persze, a könyv arra is figyelmeztet, hogy ne legyenek illúzióink. Nem is lehetnek, hacsak az elmúlt hetek történéseire figyelme- zünk. De reménységünk tán mégis maradhat, mert a szép kiállítású könyv a Kájoni Kiadó gondozásában - több székelyföldi egyesület és szervezet támogatásával — Csíkszeredában jelent meg, sajnos csak ezer példányban. Megérdemelne egy nagyobb példányszámú magyarországi kiadást is. (Kájoni Könyvkiadó, Csíkszereda 1994) Nagy Gáspár /
