Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 6. szám - Ambrus Lajos: Az enyészet kukása - Adolf Buitenhuis

Sulina, 1990. májún

liség, a hullámpalák, az egyenszabású sátortetők, a biológiát (hogy a botanikáról már ne is beszéljünk) megcsúfoló szerencsétlenül csupasz, égbefutó fák — és persze a villanypóznák, a távvezetékek (haj, villamosítás, haj, valamelyik felemelt hároméves terv), biz a’, a szocialista iparosítás gyönyörei. De mindenekfolött ott a már-már metafizikába hajló, végtelen, sivár, mindent el- és beborító szürke égbolt. Ez hát az én tájam, ez hát az én otthonom, ahol ráadásul még kényelmesen el is kéne nyuju,*. kodnom. Valóban? Ez volna hát a kultúránk végei Adolf Buitenhuis kérdései ezek - idegen szem, más hagyomány, más érzékenység, más szolidaritás, más összefüggések. Pedig ő sem csinál egyebet, mint élesen (pontosan) kiemel, nyomatékosít és rámutat (ezen aztán végképp nem illenék megsértődnöm) — legföljebb sokszor elegünk van az élet állandó Rekonstruálásából és azon merengünk: hol egy másfajta életmegoldás lehetősége, hol késik az élet rekonstruálása? Az a jámbor óhaj ötlik fel bennünk e kiábrándító képek láttán: új kelet-európai lovagokként születhessék meg hát bennünk az emlegetett prometheuszi nagyság vágya — legalábbis törekvése a teljesíthetetlennek, kísérlete a megkísérelhetetlen- nek.

90