Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 6. szám - Hatvani Dániel: Amerikai álom, osztrák csali, mucsai horog

Afölötti örömömben, hogy a kocsit rekordidő alatt adtam el, könnyeddé és egyúttal kiüresedetté válnak az elkövetkező órák, semmiféle komoly vagy annak tetsző tevékenységhez nem óhajtok fogni. Előveszem az aznap reggel vásárolt Expresszi, átlapozom, majd az első oldaltól kezdve szisztematikusan haladok végig az álláshirdetések hasábjain. A harmadik oldal közepetájt megakad a szemem a következő szövegen: „PROFI MUNKÁÉRT - profi bér! Munkatársakat keresünk fő- vagy mellékállásba Pest, Nógrád, Komárom megyében, kiemelt bérezéssel.” Telefonszám ennyi meg ennyi, munkaidőben. Eltűnődöm: van az egészben valami izgató homály. Telefonkönyvem körzetlistájából kitetszik, hogy egy észak-dunántúli városban adták fel a hirdetést. Én pedig a megjelölt megyék egyikében lakom. Újra és újra elolvasom a hirdetést, olyan vagyok, mint akit megbűvöltek, s aztán vastag piros filccel bekeretezem a szöveget. Érzem, már kerülgetem a csalit, s hamarosan ráharapok a horogra. Már túl vagyunk a koradélutáni órákon, de hátha... Felveszem a kagylót, nyomkodom a számokat, kicseng, cseng, cseng vagy ötször-hétszer egymásután, s kapcsol az üzenetrögzítő, olivaolajszerűen sima, bársonyos női hang biztat az üzenet elmondására. Előadom, hogy érdekelne a munka jellege, ez és ez vagyok, itt és itt lakom, telefonszámom stb. Helyére teszem a kagylót, s azzal térek napirendre a dolog felett, hogy úgyis annyi a jelentkező, hogy rám se hederítenek, aligha leszek érdekes a számukra. Ám a következő nap délelőttjén — legalábbis akkori hitem szerint - kellemesen csalódom. Cseng a telefon, jelentkezik az olivaolaj hang, immár élőben. Elmondja, cégük osztrák érdekeltség, értékpapírokkal dolgoznak, pénzkihelyezéssel. Volna-e kedvem ilyesmihez? Zavartan felelem, hogy fogalmam sincs, vol- na-e kedvem, idegenszerűnek tűnik számomra, soha nem csináltam ilyet. Feltámad bennem valami nagyon homályos, ködképszerű ellenérzés, de amit mondok, sablonszerű, hiszen abban a néhány szóban, amit tudattak velem, éppúgy benne lehet az egzisztenciális érvényesülés pompás lehetősége, mint az útvesztőír sokasága. Érzem, kissé gorombán hangzik, amit mondok: „Különben is, ügynöki munkát nem vállalok!” „Szó sincs ügynöki munkáról” — jelenti ki rezzenéstelen meggyőződéssel az olivahang, majd villámgyorsan vált: „Mondja csak, Hatvani úr, mit csinált maga régebben?” „Ajaj, hosszú sora van annak” - sóhajtok, de azért címszavakban előadom a múltamat. A reagálás megtelik eufóriával: „Éppen magára volna szükségünk. Kellene nekem egy helyettes, abban a megyében, ahol él.” Megkérdi, tudnék- e velük személyesen találkozni. Mondom erre: ha a jövőre nézvést számomra reménytkeltő ez a találkozás, akkor igen. Már hogyne volna az, nyugtat meg. Időpont: a következő hét elején, egy budai pinceszerű kisvendéglőben, nem messze a Flórián térhez. S még biztatásul hozzáteszi: „Percig se fájjon a feje amiatt, hogy pénzügyi kérdésekben nem jártas. Mindent meg lehet tanulni.”

Túlzás volna azt állítani, hogy reménykedésem határtalan, az egyenletben, ahhoz, hogy meg lehessen fejteni, túl sok az ismeretlen, de azért, ahogy múlnak a napok, a bizakodás fölébe kerekedik a lappangó gyanúnak. Éppen ideje volna, hogy sivár anyagi helyzetemben kedvező fordulat álljon be. Oly sokáig voltam útfélre szorított, hogy minden kis biztató jelnek örülnék. Várakozásomnak nem tárgyi, csupán lélektani alapja van. De akkor ezzel a disztinkcióval még nem foglalkozom. Ha megteszem, talán elkerülöm a rám váró csapdát, a kudarcot. Életemben már a nem is tudom hányadikat.

Amikor a randevú napján elindul velem a vonat a szépséges hegyi tájakon, ám ugyanakkor unos-untig ismert útvonalon, felötlik bennem, hogy még azt sem tudom, mit fogok csinálni, azaz mivel fogok pénzt keresni - avagy fogok-e egyáltalán —, de már az első kiadásom megtörtént. A vonatjegy megváltásával. Oda és vissza, majd’ 400 forint. Plusz Pesten a tömegközlekedés; ha átszállás nélkül oldom meg, akkor is 50 forint. Mindegy — nyugtatom magam - ennyi kockázatot vállalni kell.

62