Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 6. szám - „Ugye, ír újra?” (Domahidy András és Katona Piroska levelezése)
Máig is megvan és képviselő. Ha látom a tévében, vagy olvasok róla, mindig eszembe jut, milyen remekül kérdezett. „Mondhatjuk-e, hogy a Szovjetúnió imperialistái” Erre fenntartás nélkül lehetett nemmel felelni. Párttagságomnak súlyos következménye az lett, hogy megbíztak a kaposvári leánygimnázium igazgatásával - addig a fiúgimnázium tanára voltam 42 óta - s az olyan tojástánc volt Rákosi apánk idejében, hogy nem sokáig bírtam. Anyám betegségére hivatkozva kértem áthelyezésemet Kecskemétre tanári minőségben. A minisztérium azzal a minősítéssel helyezett át, hogy remek igazgató voltam, mihelyt lesz üresedés, bízzanak meg ott is. Erről én nem tudtam, de bezzeg tudtak a kecskeméti igazgatók, s féltek tőlem. Pingpongoztak velem egyik iskolából a másikba, volt úgy, hogy egyikben kaptam a fizetésem, a másikban dolgoztam. 56-ban kerültem végre a leánygimnáziumba, ahol latint és olaszt is taníthattam. Annak az igazgatója rémes alak volt, az ő műve volt, hogy 57. augusztus 21- től december 11-ig tapasztalatokat szerezhettem a rendőrségi fogda, Kistarcsa és Tököl területén. Nem volt olyan szörnyű, ahogy a kívül élők képzelik. Hitem és humorom ott sem hagyott el, csak az volt a nehéz, hogy Édesanyám utolsó 5 hónapjából kellett ezt a négyet távol töltenem. Szabadulásom után épp egy hónappal halt meg. A börtönviselt Pál apostol szavaival vigasztaltam magam: akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra van. Ez igazolódott is, asconai üdüléseim, Magdával való levelezés is azoknak a megpróbáltatásoknak a következményei. Nem taníthattam tovább Kecskeméten, Kaposvárra kértem magam, ahol ismertek. Mire a sok hercehurcának vége lett, már kezdődött a tanév, csak Tabon volt üresedés, oda osztottak be egy évre, amiből 11 lett. Siófokon kellett átszállni a tabi vicinálisra. Magda siófoki lány volt, persze rá gondoltam a hosszú várakozások alatt. 42 óta nem tudtunk egymásról, azaz nekem néha voltak róluk híreim, sőt, az asconai címüket is megkaptam közvetve Keresztúrytól még 48-ban. Gondoltam egyet, s arra a címre írtam egy lapot vaktában. Megkapta és postafordultával válaszolt rá. Azóta levelezünk, mintha a kiesett idő nem is lett volna, ott tudtuk folytatni, ahol abbahagytuk. 64-ben, amikor olasztanárként ösztöndíjjal voltam Perugiában, ott találkoztunk, együtt voltunk Assisiben, Rómában. A következő évben turistaként jöttem először Asconába. Most vagyok itt hetedszer. Ezzel már vissza is értem a jelenbe. Tegnap magyar vendégek voltak, akikkel nagyon jól átbeszélgettük az egész esős vasárnap délutánt. Csernohorszky Vilmosék voltak az egyik házaspár, 68-ban jöttek ki, nem kérdeztem, hogy miért. Luganoban van nyári lakásuk. Aktív tagjai a SMIKK-nek, az ősszel előadást tartott Eszmék és emberek az emigrációban címmel, amit én tegnapelőtt olvastam és igen értelmesnek, alaposnak találtam. Tárgyilagosnak is. Végh Antalra azonban haragszik, főképp Nyugati utazások c. könyve miatt. Ebben nem értettünk egyet, dehát más az akusztika otthon, mint ideát. Magdának sok határidős munkája van irodalmi és tudományos téren, segítek neki a háztartásban, s amiben még tudok. Jókat beszélgetünk, már a vonaton is kihasználtuk az időt Zűriektől Locarnoig. El fogok látogatni a La Palma-ba is, ott lakik Madariaga özvegye, aki szintén magyar, de 19 óta nem volt otthon. Magda révén ismerkedtem meg vele. Még az öregúrtól is van egy dedikált könyvem, amire büszke vagyok. Átfutva az első lapot, látom, hogy nem világos: Vörösváry címét nem tudom, a könyvét igen „Magyarország megszállása”. Otthon is jelent meg róla kritika elég tisztességes hangon. Csalogatták haza szegény Kovács Imrét, de nem állt kötélnek, még látogatóba sem. „Ez már nem az az ország, amelyből eljöttem, de nem is az, amelybe visszamennék. ” Szeretettel üdvözli Piroska 50
