Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 6. szám - „Ugye, ír újra?” (Domahidy András és Katona Piroska levelezése)

épületeibe, hogy képes volt a múlt évben háromszor is eljönni előadásokat tartani Szombathelyről. Én nem vagyok úgy oda a szecesszióért, mint ő, de nagy élvezettel hallgattam, amint irodalom, képzőművészet, zene terén párhuzamokat vonva kimutatta a rokonvonásokat és összefüggéseket.

Ha ideér küldeménye, kecskeméti képeslapon fogom nyugtázni. Ezt már ígértem is, de arra gondolva, hogy majd Kerényiné Magdával írjuk meg, ha itt lesz. Hát legnagyobb bánatomra ő nem ért ide, de még én sem tudtam fölmenni, hogy legalább Pesten kibeszélgethessük magunkat. Mikorra kitűzte látogatását, olyan nagy hóvihar dúlt nálunk, hogy a repülőgép visszafordult velük Zürichbe. Másnap már fogadta Ferihegy, meg is érkezett, de csak a pest-budai rokonokig ért el. Másfél nap alatt annyi hó esett, mint előzőleg három egész télen, szinte teljesen megbénult a közlekedés. Az automatikus vasúti biztosító berendezések lefagytak, a napi 5 pár vonat helyett csak egy indult, az is cammogva, az utakon hasonló volt a helyzet. Az utcákon járni se volt egyszerű: hó, jég, buckák, hóekék hordta hegyláncok. Végül se ő lejönni, se én fölmenni nem tudtunk, csak telefonon beszélgettünk... Még jó, hogy az működött. - Egy hét után jött az enyhülés, eső, meg volt oldva a hóeltakarítás. Nagy örömünkre karácsonykor nem volt akadálya az autózásnak, így unokahúgaim le tudtak jönni, hozták egyetlen unokánkat is, aki most 6 éves, és nagyon szeret Kecskemétre jönni. Most vasárnap már Pesten élő nővérem is csatlakozott a fiatalabbakhoz, hogy együtt ünnepeljük családunk legidősebb tagjának, Margitnak 80. születésnapját. Ritka öröm, amikor így együtt tudunk lenni. Jó, hogy a havazás várt még két napot. Most újra esik, de csak módjával.

Varjú nekem is szállt az ablakom párkányára még egyetemista koromban a Sarolta Kollégiumban, a Hold utcában, ahol egész éléstárunk volt télen. El is vitt egy félcsomag vajat. Sírva néztünk utána, olyan volt, mint egy La Fontaine illusztráció. Már a legutóbbi levelemben akartam írni, de kimaradt, hogy Csé itthon járt a nyáron. Nem tudom, kikkel találkozott - én nem is ismerem személyesen -, de a rádióban beszélgetett régi, 35-44 közti rádiós múltjáról. Érdekes volt, de zavart, hogy elnevette a mondatok végét.

Szegény Kovács Imre meghalt. Vele 1979-ben Luganoban sikerült találkoznom. Ót sem ismertem azelőtt csak a könyveiből, de úgy álltam elébe, mint aki ott volt 37. március 15-én a Múzeumkertben, hallotta akkori beszédét. Hát ennek nagyon megörült, mert nem mindennap találkozott ilyenekkel. Sajnáltam, hogy legújabb könyvének elolvasásához csak a találkozás után jutottam hozzá. Lett volna egy-két kérdez- nivalóm. Még akkor remek kondícióban volt, azt hittem, sokáig fog élni. - Végh Antal, akinek Miért beteg a magyar futball című könyve évekkel ezelőtt olyan nagy port vert fel, 75-ben Amerikában járt. Akkori élményeiről most jelent meg igen szellemes könyve Nyugati utazások címen. Annyit kell rajta nevetni, hogy az ember csak később szűri le belőle a komoly mondanivalót. Fiktív levelek sorozatában számol be tapasztalatairól a különb-különbféle ott élő magyarok körében. - Van egy Ausztráliáról szóló olvasmányom is: Elspeth Huxley E fényes Eldorádo a déli ég alatt c. útinaplója. Nem tudom, van-e köze a másik Huxley-hez, de írni nem nagyon tud, vagy a fordítás gyenge. Mégis sok érdekeset meg lehet tudni a könyvből, ha az ember válogat benne, és türelmesen megkeresi azt, ami érdekli. - Montherlant egyik unokanővérem kedves írója - ő eredetiben olvassa -, ha hozzájutok a Les Célibataires fordításához, el fogom olvasni én is. Gondolom, semmi köze az egykori hasonló című Sacha Guitry filmhez. Jaj, de mulatságos volt! Erről a Táncrend is eszembe jutott, és az is, ha én akarnám fölkeresni egykori táncosaimat, a legtöbbet már a temetőben kereshetném. Omnes eodem cogimur... Persze hogy kijött a hősieden hős tisztességes mivolta! A Vénasszonyok nyarában is a föalak igazán rokonszenves, csak a körülötte kavargók mesterkedéseire csóválja néha a fejét az ember. Borsos Béla már elolvasta a Kariati45