Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 6. szám - „Ugye, ír újra?” (Domahidy András és Katona Piroska levelezése)
latok adódnak, s én a kellemeseknek nagyon tudok örülni. 64-ben Perugiában .cikáztam újra, több mint húsz év után Kerényiékkel. Megbeszélt találkozás volt, akkor már néhány éve levélben fölvettük a kapcsolatot. Két további olasz utamat már Svájccal kombináltam, ahol rajtuk kívül Irányi Béla öcsémet is fölkerestem, aki e- lőbb Schaffhausenben, majd Grindelwaldban telepedett le orvosként. Svájci a felesége, de megtanult magyarul, a gyerekei is tudnak. Nyugdíjas korom óta „látogatóként” szoktam kiutazni, hol Béláékhoz, hol Kerényiékhez. Úgy volt, hogy ősszel is megyek, de Magda édesanyja július 9-én meghalt, így most Magdát várjuk haza, én majd jövőre megyek. Levelem melléklete az ígért „bírálat” egy huszonéves olvasó tollából. Azért kellett legépelnem, mert az ifjú - a fent említett Lujzi fia - vastag papírra szétszórt betűkkel írta, nem gondolva a légipostára. Érdekes, hogy őt mi fogta meg a regényben, mit olvasott ki, mint személyre szóló üzenetet, a maga számára. Ilyen az igazi jó könyv! Mindenkihez szól, van sokféle mondanivalója. Irányiék nekem anyjuk révén rokonaim, édesapjuk Irányi Dániel testvérének unokája volt. Ezt az István nagyapát fogták el 1849-ben Dániel helyett, s ő vállalta a fogságot, míg testvéréről hír nem érkezett, hogy sikerült emigrálnia. Róluk mintázta Jókai a két Baradlay összetévesztésének, Ödön helyett Jenő elfogásának történetét. Irányi Dániel egyébként Párizsban De Gerando Antonina nevelésével is foglalkozott. Ezt most böngésztem ki a Révai Lexikonból, mely szerint Antoninának apja, Ágost (Auguste) jött Magyarországra Teleki Emma kedvéért, akit feleségül vett. Több könyvet írt magyar témáról, a szabadságharcban is részt vett. Leánya Párizsban szerzett tanári oklevelet. 28 éves korában jött Magyarországra tanítani, éppen száz éve, 35 éves korában lett a kolozsvári felsőbb leánynevelő intézet igazgatója. Ha már az ősöknél tartunk: Teleki Sándor emlékét a mi családunk mindig számon tartotta, apai nagyanyánk testvére együtt harcolt vele Törökországban és Olaszországban. Volt is egy tőle kapott dedikált könyve, én is láttam, de elvitte a világvihar. Visszatérve a jelenbe, sőt jövőbe: nagyon nagy öröm lesz, előre is köszönöm, ha küldet az Új Látóhatárból. Érdeklődéssel várom a novellát. A címét igen kifejezőnek találom, sokat megsejtet belőle. A Vénasszonyok nyarát is elolvastam tavaly Asconá- ban. Remeknek találtam a hazaérkezés testi-lelki állapotának érzékeltetését. Most megtudtam, hogy az önéletrajzi ihletést nem alaptalanul sejtettem meg benne. Örülök, hogy jónak találja leveleimet. Németh László is úgy találta, hogy „irodalmi szinten (bár a szint szándéka nélkül)” számolok be életem eseményeiről. Nagyobb nyilvánosság számára sohasem írtam, nem voltak irodalmi ambícióim. Egy-két cikkem jelent meg nyomtatásban irodalmi és nyelvhelyességi témákról. író nem lettem, nem is akartam az lenni, de olvasónak jó olvasó vagyok, a jó könyveket újra és újra előveszem. Olyan kíváncsi olvasó vagyok, hogy nagyon szeretném olvasni azt is, ami a Vénasszonyok nyarából kimaradt, ami miatt Csé a fejéhez kapott, s azt is, ami az új novella nyersanyaga vagy mellékterméke. Ki ne dobja! Ha már megtisztelt azzal, hogy kíváncsi a véleményemre, meg is fogom írni, mihelyt elolvastam. Addig is meleg barátsággal üdvözli, Piroska Kecskemét, 1980. aug. 13. Kedves Andris! Soron kívül kell még egy levelet lekopognom, mert miután az előzőt elküldtem, megtudtam, hogy a Kor társban méltatás jelent meg regényeiről. Lehet, hogy előbb tudott róla, mint én, de az is lehet, hogy ez a levél az olajágat vivő galamb. Nagy szó, hogy emigráns íróról ilyen elismeréssel írjanak itthon! Nagy Péter írta, címe: A bo39
