Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 6. szám - „Ugye, ír újra?” (Domahidy András és Katona Piroska levelezése)
amelyet a múlt köré kerekítünk, rárakunk az emlékek vázára.”És az a csárdás, amit Berci lükével táncol! Méltán sorakozik a Berzsenyivel és Csokonaival kezdődő magyar táncleírásokhoz. Móricz óta nem írtak ilyen táncot - mondtam nénémnek, aki helyreigazított: jobb, mert Móricz nem volt maga is táncos. Igazat adtam neki. Ki akarom majd próbálni fiatalabb olvasón is, hogy mi lesz a véleménye, mert én természetesen a magam nemzedékéhez tartozó regényalakokat érzem közelebb, a Cristine korúakai idegenül szemlélem. Halványabbnak is látom Cristine alakját, és úgy érzem, a harmadik rész lazábban kapcsolódik az előzőkhöz: bár új vonásokkal gazdagítja Cristine, Jani és Sophie képét, mégis egy új szereplő, Tonio áll a középpontban, akinek sorsa csak röviden érintkezik a többiével. Számomra mégis közel hozta ezt a fejezetet a színtér, hiszen ott olvastam a Lago Maggiore partján, magam is jártam a Palma al Lago-ban. Magda még azt is tudta, hogy a sajtóhibával nyomott falunév helyesen Palagnedra. Én ott nem jártam, csak hasonlóban. Az is érdekes, ahogy Cristine párhuzamot von Tonio és Greg helyzete és törekvései közt. Legnagyobb értéknek azt tartom, - ami korunkban egyedülálló! - hogy a szereplők tisztességes emberek, nem önközpontúak, hanem tekintettel vannak egymásra és az íratlur szabályokra, amelyek emberivé teszik az életet. Ilyen emberek közt valóban emberi kapcsoló , ok jönnek létre, s az fölemelő, hogy amíg olvassuk, magunk is részeseivé leszünk ezeknek a kapcsolatoknak. Köszönöm, hogy megírta ezt a könyvet. Hoztam egy példányt, azt olvastatom barátaimmal, de másokat is buzdítok, hogy kinn élő rokonával - kinek nincs ilyen? - küldesse meg magának. A Vénasszonyok nyarát is olvastam, de arról már nem írok, így is hosszúra nyúlt levelem. Remélem, lesz még alkalmam Domahidy műveket olvasni! Kan onyra és ünnepen kívül is a legjobbakat kívánva üdvözli Katona Piroska 1979. december 30. Kedves ismeretlen Barátném, lám, máris rosszul kezdem, dehogy ismeretlen, de hát Magát olyan nehéz megtalálni a neve mögött, micsoda foglalkozást jelent a doktor a neve előtt és micsoda családi állapotot a Piroska a Katona után? Percek óta ülök ez előtt a papír előtt a Maga tökéletes erdélyi ízű megszólítása után. Milyen régen volt, hogy hallottam ezt a megszólítást: kedves Domahidy András! Boldoggá tett levele, éppen szentestére érkezett, nem is volt szebb karácsonyi ajándékom, mint a Magáé. Milyen jól érti és érzi ezt a könyvet! Látom, több felkiáltójelet kopogok, mint egy egész év alatt ebben a levélben; viszolygom tőle, feleslegesnek érzem, a mondatnak magának kell kifejezni azt, amit ez az írásjel jelent. És most nem tudom, hogyan is fogjak ebbe a levélbe. Talán az elején kezdem, a Magáé menete szerint. Igen a pást és a nyárs. Sokszor napokig gondolkozom egy szón, főnéven vagy jelzőn, mert ha nem is élek Ovidiusként Tomiban, egy kicsit Tomiban élek. Mire teszi Sophie a törülközőt, tűnődtem, nem jutott eszembe magyar szó reá. Angol sem. Egy szót kellett választanom, amely fedi azt a rudat, amely csuklójából fordult az ember felé és fordul vissza, ha visszatette az ember rá a törülközőt. A rúd nem jó, nem látszott jónak, hiszen az lehet két végében a falhoz erősítve, nem billen előre, majdnem fenyegetően a férjét minden percben belépni váró lány felé. így lett nyárs a nyárs. Hogyan hívják ezt Magyarországon? A pást megint ilyen főnév, a vívók főneve, keskeny tér a viadal számára és bár itt nincs viadal, halál van, koporsó van, mégis ezen mozdul a viadalt feladott test 33
