Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 6. szám - Kabdebó Tamás: „33” (emlékezés) III. rész

később kiderült, elhúzódó szüzességét szerette volna elveszteni.) Hannibal ante portás - egy puhakenyér nő kínálkozott, késélességű feleségével ellentétben. Hősünk habozott. Caroline, szüleinek hétlakatja elől felszabadulva, életének első önálló lakását bérelte. A kísértés, oda felmenni, a várat bevenni, erős volt.

Ám mégsem engedett neki (holott Oscar Wilde szerint mindennek ellent lehet állni, csak a kísértésnek nem), két okból nem. Az egyik az volt, hogy házasságuk hajnalán megállapodtak Ágival abban, hogy a kalandozások kora lejárt. A másik, ösztönösebb dolog volt. A frigy fizikai részét hősünk csaknem maradéktalanul élvezte. (Az egyebeket harmadrészben: egyharmadát igen, második harmadát eltűrte, a harmadikat elszenvedte.)

A valóságos életben — tehát nem regényhősei viszonylatában — más nőkről nem fantáziáit. Minek? Nem volt szüksége rá. (Carolináét tehát ráhúzzák a Mennyországban az orrára.)

A ház, mármint a kettős ház, rohamosan csinosodott, anyja és idősebbik lánya között a viszony rohamosan romlott. Ági kiváló tehetséggel válogatott, vásárolt szép, új, ámbár olcsó bútorokat és teljesen tehetségtelenül kezelte rebellis nagylányát, aki egy ízben elszökött mindketttejüktől hazulról, majd a birminghami egyetemen, elsőévesen kétszer megbukott jogból. A kisebbik lány diplomatának született, a nagyobbik reumával, hormonzavarokkal küszködött.

1979-ben Kátét nagy megrázkódtatás, majd veszteség érte. Budapesti nagynénje égési sebekkel a kórházba került. A menier-betegségben szenvedő öregasszony hajába - (kinél a Madách utcában hat évig lakott) — teafőzésnél belekapott a gázrezsó lángja. Megmentették, idős unokatestvére talpraállította, otthon istápolta. Aztán, egyik napról a másikra, Gyurit, az unokatestvérét elvitte egy szövődményes influenza. B. kétségbeesetten írta Káténak, hogy tanácstalan, magatehetetlen, egyedül maradt. Káté és Ági összeültek, hogy megbeszéljék a helyzetet. „Tizenháromszobás házunkban elfér egy beteg öregasszony. Ápolónőt fogadok hozzá. Kérlek, járulj hozzá, hogy velünk lehessen.”

„Küldd az aggok házába”, volt Ági válasza. „Ha idehozod, én megyek el, mert nem bírom ki a vele való együttlétet.”

Káté töprengett. Ági az anyját sem bírta ki, a lányát is nehezen viselte el. Mitévő legyen? Elment a Home Office-ba, hogy engedélyt szerezzen nagynénje kihozatalára. De nem azonnal ment el, hanem napokkal később. Közben nagynénje újabb tűzvészt okozott pesti lakásában és bennégett. Káté fásultan, összetörve ment haza a temetésre. Igen, jól tudta: B. és Ági gyűlölték egymást. De akárhogy is volt, valami érzelmi húr elpattant benne, ami eddig a feleségéhez fűzte. Elment még templomba is, és meggyónta (utoljára gyónt) mulasztását, azt a pár kritikus napot, ami azóta is maija a lelkét. Mert fel kellett volna szállnia az első repülőgépre és az öregasszony mellett maradnia addig, amíg meg jött volna a kiutazási/beutazási engedély Bője számára.

Jó, rossz és közömbös idők következtek. Ági beleszeretett a süesiklásba, Káté a havat csak elolvadt formában, mint folyóvizet kedvelte. Lily kezdte magát megtalálni: beiratkozott a londoni egyetemre és időben elvégezte a magyar szakot, jeles eredménnyel. Panda az érettségire készült. Előzőleg, csakúgy, mint Lily, magyarból már leérettségizett.

A nyarak viszontagságosak voltak: 1979-ben Baja, 80-ban Róma, 81-ben Amerika. Ági már lehetőleg külön utakon járt. Káté bevonult könyvtárszobájába, ott írt, olvasott. 1979-ben Amerikában kiadták Pulszky könyvét, 80-ban Oxfordban, Hungary kötetét.

Az 1980-as római nyaralás célja - a Róma iránti szerelem ápolásán és a tavi, tengerparti kirándulásokon túl - az volt, hogy lelátogassa az ifjúkori mézeshónapok

28