Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 6. szám - Ferdinandy György: Hazai föld (elbeszélés)

törték, de a gyerekek már nem is értették az anyanyelvűket. A vendéglátók pedig kiálltak a gangra. Azután egyszercsak mindenki felkerekedett.

Jómagam a falu szülöttével, Borbíró Balázzsal indultam tovább. Hárman kísértek a kapuig: bátyám, a kocsis, öcsém, a postás, meg a pap. Amikor megöleltük egymást, a kezükben csúsztattam az ázott borítékomat:- Tedd el, öcsém! - szólt rám a családfő. „Mi már lerendeztük - így mondta - az anyagiakat.”

0 maga nagy üveg pálinkát nyomott a kezembe:- Tudjuk mi - csippentett a szemével -, hogy mit szeretnek az író urak!

Mentünk Dél felé. Elmaradt mögöttünk Vizsoly, Váralja, Mád és Monok. A

Hernád völgyéből sűrű pára emelkedett, bódító illatok csaptak be az ablakon. Ilyenkor, vihar után, még az útszéli gyomnak, a nyúlfarkfűnek és a bókolóbo- gáncsnak is illata van.

Leszállt az éj. Eszembe jutott, hogy odaát talán vár már rám az Öreg. Borbíró a Fóti dalt szavalta. Mire lent voltunk Szerencsen, a pálinkából egy árva csepp se maradt. Vérvörös telihold lebegett a Hegyalja felett.

Galati, 1990

9