Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 5. szám - Elek Tibor: "Ugyanannak a drámának a részesei voltunk valamennyien" (Tóth László: Elfeledett évek)

élő (élt) népek történelmének fehér foltjait nem tártuk még fel eléggé, hogyan ismerhetnénk meg jobban a tőlünk távolabbi népek miénkkel analóg tragikus időszakait. A hiányzó összehasonlító vizsgálatok pedig rendkívüli tanulsággal szolgálhatnának számunkra is atekintetben például, hogy „más népek, népcsoportok - miként élték túl, miként dolgozták föl magukban az őket ért, ám a mienkénél semmivel sem kisebb csapásokat, s miként merítettek azokból erőt a túléléshez, a továbblépéshez”. Az Egység helyett kiegyezést című Tóth István által készített inteijúban már nemcsak a más népek történelme iránti érdeklődés szükségességéről, hanem az azok iránti empátia fontosságáról is beszél szerzőnk. Arról, hogy zsákutcába vezet, ha egy másik népről kizárólag a magunk logikája szerint gondolkozunk. Nem várható semmiféle nemzetek közötti kiegyezés, megbékélés, ha az egymás sorsa (netán nacionalizmusa) iránti beleérzőképességet nem sajátítjuk el. Például hiába borzadunk el és gúnyolódunk mi azon, hogy a szlovákok Tiso születésnapját ünnepük, mert többségük Tisoban nem elsősorban Hitler szövetségesét látja, hanem a nemzeti-állami önállóság megtestesítőjét.

Tóth László a kelet-közép-európai nacionalizmusok feléledésében a totalitárius hatalom által elfojtott szabadságvágy, önazonosság-, és autonómia-igény feltörését látja, de az előző rendszerrel való egyéni szembenállások mögött is ugyanezt érzi munkálni, például önmaga és nemzedéktársai tekintetében is. S ezzel visszakanyarodtunk a rendszerváltozás lényegének Tóth László-i értelmezéséhez, illetve az önismeret, önmeghatározás jelenbeli kérdéseihez. A Pesti Napló egyik feljegyzésében szerzőnk a klasszikus „Mi a magyar?” kérdés mintájára fölteszi a „Mi a csehszlovákiai magyar?” (valójában inkább a Ki a csehszlovákiai magyar?) kérdést. A szembesülést e kérdéssel szerinte az is indokolja, hogy a „csehszlovákiai magyarság jelenlegi identitászavarának, az önbecsülésében, önértékelésében mutatkozó torzulásoknak jó része... az önmeghatározását megcélzó kérdések elmaradására vezethető vissza” (többek között). Olvasatomban választ igazából azonban ő sem tud adni erre a kérdésre, mint ahogy a hasonló típusú kérdések fölvetői általában nem tudnak. Az az általánosságban egyébként elfogadható és természetes válasz, hogy az, aki annak vallja magát, nem sok újat hoz e témában. Az 1991-ben írott, Peéry Rezső hazafogalmát (,A haza nem politikai fogalom, hanem földrajzi: elsősorban dűlőket, majorokat és városokat jelent.”) és Csoóri Sándor nemzetfogalmát („szellemi, nyelvi, történelmi képződmény, határon túli hagyományokkal, s közös reflexekkel”) is idéző jegyzet azzal hoz inkább újat, hogy a „csehszlovákiai magyar” fogalmat (Dél-Szlovákia magyarlakta népességére) leszűkítő értelmezésre hívja fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy Cseh- és Morvaországban, Eszak-Szlovákiában, a diaszpórában és Magyarországon is létezik csehszlovákiai magyarság. Csehország és Szlovákia azóta bekövetkezett szétválása méginkább fölerősíti Tóth László gondolatainak aktualitását és érvényességét.

Kötetének harmadik, befejező fejezete Függelék avagy szembenézés címmel két olyan szorosan összetartozó írást tartalmaz, amely a csehszlovákiai magyar rendszerváltozást megelőző pártállami kultúrpolitika abszurditásaiból mutat be egy csokorra valót. Az első szöveg alapját egy 1983-as napló képezi, ami leginkább arról vall, hogyan éli át írója az Irodalmi Szemléből való kiszorítása után mellőztetését és kiszorítását az irodalmi, kulturális élet egészéből. Ezt a naplóját látja el ismét egy tágabb összefüggésrendet kereső bevezető esszével Tóth László 1991-ben. Akkor, amikor a vajdasági Csorba Béla szintén 1983-as naplóját olvassa, a totalitárus kommunizmus esztétikai kánonjával az esztétikai másként gondolkodást szembeállító Sziveri János-féle Új Symposion felszámolásának időszakáról. A Kelet-Közép-Euró- pában azóta lejátszódott események történelmi távlatából az Irodalmi Szemle-ügy, az Új Sympozion-ügy, a Mozgó Világ-ügy és az Echinox-ügy párhuzamosságaira

111