Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5. szám - Herceg János: Hegedűsök; Szomszédaink; Divertimentó; Bigámia; Tűzhely; Cigányok; (novellák)
És később a magyar vonatkozású emlékeinek felidézésére jó volt, hogy ott volt ez az Eliza, akivel mindezt meg lehetett beszélni, időnként éles vitába is szállva, ha véleményük nem egyezett, vagy emlékeik más, néha homlokegyenest ellenkező színben rögződtek bennük. Mert Krleza nem volt az a fenntartás nélküli magyarbarát, aki a történelem átmeneti, sötétebb, s öncélúbb időszakait meg tudta volna bocsájtani. S ilyenkor a zombori magyar lány szembeszállt vele, sőt még a maga szűkebb hazájában lejátszódott tragikus leszámolásokat is a kölcsönösséggel magyarázta. Hiába mondta neki a nagy író, aki apja lehetett volna, s színésznő feleségének barátnője volt: „Olvasd el, amit erről írtam!”, megmaradt a maga igaza mellett. S Krlezi ezt is tiszteletben tartotta. Mert ellenfele a vitában ugyancsak európai fölénnyel rendelkezett, amihez hozzájárult tökéletes angol és francia nyelvtudásával is. S Budapesten, ahol negyvennégyben diplomázott, éppúgy otthon volt, mint korábban Zágrábban, ahol egyformán tudott hódítani és tiszteletet kelteni, ahogy évfolyamtársa az egyetemen, korán meghalt idordalomtörténész barátunk B. Szabó György emlékezett vissza rá. Aztán amikor a zombori magyar műkedvelők között Tito Strozzi, későbbi férje felfedezte és a zágrábi dráma legjobbjai közé került, majd két szezont Berlinben és Rostockban játszott végig jelentős sikerrel, igazán kinyílt előtte a nagyvilág. Ha közben meg is tanult szegénynek lenni, mert egyébként gazdag családból származott, apjának uszályai voltak és hajója a Dunán. Mindezt el kellett mondani róla, hogy érthető legyen Krleza hozzá való tisztelete és meghitt ragaszkodása. így természetes volt, hogy éppen az ő közbenjárását kellett kémünk, amikor 1973-ban az újvidéki rádió magyar műsorában Krlez a-estet rendeztünk, hogy nyolcvanadik születésnapján személyesen is ott legyen. Különben már az is felejthetetlen, hogy a hetvenes évek elején egész sorozatát rendeztük az újvidéki rádióban a parádés irodalmi esteknek! S milyen megértő- ek voltak az illetékesek: Bosán Magda, Farkas Nándor és nem utolsó sorban Sésics Vera, aki az anyagiakat rendezte! Élvezet volt dolgozni velük! Krleza azonban nem volt hajlandó személyesen is megjelenni Újvidéken. Hiába könyörgött neki Pőre, miközben én kétszer is felhívtam ugyancsak alázatos tisztelettel kérlelve. Azzal tért ki, hogy fárasztó lenne a hosszú út. „I star sem! Matori magarac!”(Öreg vagyok! Vén szamár!) Ugyanakkor kikötötte, hogy szalagra vesszük az estet, mert hallani szeretné ezt a magyar műsort. Erről aztán részletesen beszámol Pőre a könyvében. Hogy milyen izgatottan hallgatta végig a magnószalagot! Az esten persze Pőre is szerepelt, horvátul és magyarul szavalta verseit és Petrica Kerempuh balladáját. Ács Károly versfordításait Krleza szebbnek találta, mint Csukáéit. Pedig hát szegény Zoltán testvérünk állandó fordítója volt, heteket töltött Zágrábban, úgyhogy barátjának, a költő Gustav Krklecnek tálcán kínálkozott a tréfás alliteráció: „Cika Cuka, ceka cek” (Csuka bácsi csekket vár). Bori bevezetőjéhez jóváhagyólag bólogatott, mint akit hájjal kenegetnek, pedig most Pőre bevallja - csak a felét vették fel, mert spórolni kellett a rövid szalaggal. Hát ilyen megvesztegethető részletek teszik izgalmassá Eliza Gerner könyvét a magunkfajta olvasónak. 4