Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 4. szám - Alföldy Jenő: A magasság élménye
Alföldy Jenő A magasság élménye JL W endetlen vagyok, nem találom azt a porladó újságkivágatot, melyen évtizedekkel ezelőtt írt kritikám olvasható Pintér Lajos első verseskönyvéről, a Fehérin- ges folyókról. Kellene pedig, hogy ellenőrizzem magam: mit is gondoltam akkor Este a hegyen című verséről. Ezzel kezdődik ugyanis a legújabb, válogatott kötete, a Lépcsők az Istenhegyen. A tematikus válogatás azokat a verseket foglalja magában, melyek a költőt már a nevével megihlető budai Istenhegyen - vagy erre a színhelyre utalva - keletkeztek. Az Este a hegyen úgy rémlik föl két évtized távolából, mint a bemutatkozó kötet legerősebb költeménye. Csakugyan, a helyenként bizonytalankodó hangú elsőkönyves költőnek ez az első műve, mellyel nagykorúságát bizonyítja szememben. Emlékezetem szerint szerkezeti bravúrját emeltem ki: a hegyen fölfelé kaptató ember, mint zsákot cipeli magával gondjait, a szerelem és szabadság reá nehezedő hiányát, de mire fólér a hegytetőre, már csak a vállára vetett, könnyű kiskabát a terhe: mintha a magasság kiküzdött közelsége szabadítaná meg a fáradalomtól az emelkedőn. Válogatott verseinek könyve huszonegy versből áll, mely a húsz éve írott nyitó darabtól az újabbakig összefüggő ciklust alkot. Ez türelmes építkezésre, hosszan tartó elmélyülésre vall. Huszonegy évgyűrű a növekvő életmű keresztmetszetében. De vall arról is, amit prózájában egy helyütt kissé sajgó őszinteséggel árul el a költő: későn érő típusnak tartja magát, aki harminc-harminckét évesen még jószerivel el sem kezdte József Attila tizenöt évnyi alkotóidejét. Tizennyolc-húsz éve alatt állt össze verseiből e ciklus. Ideje a számadásnak. Milyenek hát ezek az „istenhegyi” versek? Nem mondhatom őket istenes verseknek. Van köztük, amelynek Istentelen istenhegyi ének a címe. És van olyan költeménye, amely így kezdődik: „Sétálok az Istenhegyen, ma otthontalan, / ma istentelen.”. Másutt így határozza meg viszonyát Istenhez: „Csak ember előtt / - templom építő ember előtt - / hajthatnék térdet / s fejet.” De a vallásos képzetek sem hiányoznak a ciklus képzetköréből: „Lépcsőiden lépdelek egyre, / hová ember, Quo vadis?” - kezdi egyik önmegszólító versét. A megváltóra utaló mondata félreérthetetlen. Az a magasságélmény, mely a ciklust összetartja, főként a messianisztikusan felfogott, idealizált és mindenek fölé emelt Költészet iránti, vallásos hitéből és rajongásából táplálkozik. Az Isten-hegy magaslata a költészet által elérhető szellemi magaslat allegóriája. Nagy példái vannak a magasság-élménynek költészetünk történetében. Az egyik legnagyobb Ady A Csodák föntjén című verse. „Minden rendestől eltépem magam, Szemem prédáit mind összezilálom” - írja Ady a tovább aligha fokozható költői radikalizmus jegyében. Szavai mellett a későbbi évek avantgárd proklamációi halványodnak el. Pintérnél szó sincs ilyesmiről. (Ez nem minősítés, hanem jellegmeghatározás.) Ezt a hagyományt nem követi - bár nem is tagadja meg, amikor merészen újító költőkről - például Tolnai Ottóról — nyilatkozik nagy rokonszewel. A magasság- vagy orom-élmény - mely a megváltással és önmegváltással egyértelmű - őneki nem elszakadás, hanem csatlakozás. Csatlakozás a mestereihez, példaképek kö82
