Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 4. szám - Kilencven éve született József Attila - Lengyel András: Az „elrejtőzött világegész” keresése (József Attila gondolkodói alkatáról)
dandó problémát vissza kell vezetni valami szilárdabbra, a relatívumot egy azt meghatározó abszolútumra. Egész élethelyzete, permanensen bizonytalan énazonossága érzületileg is predesztinálta erre, hiszen szüksége volt valami biztosnak tetszőre, amibe bele lehetett kapaszkodni. Élete aktuális eseményei és körülményei, persze, ezekről az abszolútumokról rendre bebizonyították, hogy nem „igazi”, végső abszolútumok. (Ilyen abszolútumok mai tudásunk szerint racionális eszközökkel meg sem teremthetők; abszolútum csak az irracionális hit lehet.) Új és új ab- szolutumokat kellett tehát keresnie, s ezt a szubjektív kényszert csak erősítette, hogy viszonylag hamar olyan világmagyarázatokhoz jutott el (marxizmus, freudizmus), melyek igen hangsúlyosan képviselik a modern racionalizmus reduktív logikáját. Ismeretes például, hogy a marxizmus nemcsak az ideológiákat leplezte le, s vezette vissza a tőke-elvű gazdaság működésére, de az 1920-as évekre megjelent az a változata is (gondoljunk Mannheim tudás-szociológiájára), amely a „gyanút” már magára a marxizmusra is kiterjesztette. (Vö. pl. Hamvas Béla 1994.) S ez nem véletlen. A gyanú szükségképpen a reduktív logikának engedelmeskedő, elméletkonstruáló szubjektumot magát is eléri. A pszichoanalízis ennek volt eszköze, hiszen értelemszerűen magára a személyiségre irányul, a személyiség lelki megnyilvánulásait vezeti vissza valami mögöttesre. Ennek veszélyei, legalábbis az egyes „magánembert” illetően, tagadhatatlanok; az egyén, ki következetesen végigviszi e logikát, folyamatosan a saját végső lehetőségeinek határain mozog. József Attila önanalízisének dokumentumai ezt a veszélyt jelzik és dokumentálják. A mo- dernitás emberi lehetőségeit tapogatta végig. De ami a „magánember” számára veszély és gyötrelem, az az alkotó számára termékenyítő lehet. S tény, József Attila számára ezek a váltáskényszerek, ha „végleges” eredményt nem is hozhattak, egészében gazdagítóak lettek. Az a váltássorozat ugyanis, amelyre így rákényszerült, végső eredményeit illetően olyan „tudást” eredményezett, amelyet másképpen - „simább” élettel — nem lehet megszerezni. így szándéktalanul bár, de életműve egésze azt a nyitott tudást képviseli, amelyet a mai tudásfilozófia (pl. Paul Feyerabend) az egyetlen lehetséges - autentikus - tudásnak tekint. (Feyerabend, Paul 1994.) S amelyet nem egy-egy stádiuma, hanem egész - alternatívák végigküzdésének sorozatában megmutatkozó - tendenciája jellemez. Ez a tendencia pedig József Attila esetében a modernitás lehetőségeivel való, végsőkig következetes szembenézés, annak reményében, hogy - egy kiürülő világban - rátaláljon az értelmes élet maradékára. Irodalom Bacsó Béla 1994 Határpontok. Hermeneutikai esszék. Bp. Beney Zsuzsa 1989 JózsefAttila-tanulmányok. Bp. Erős Ferenc 1992 „Freudomarxista” volt-e József Attila? In: Horváth Iván - Tverdota György szerk. 1992. 259-293. Feyerabend, Paul 1994 A módszer ellen. Replika, 13-14. sz. 33-36. Forrai Gábor 1994 Paul Feyerabend (1924-1994). Replika, 13-14. sz. 7-13. Freud, Sigmund 1963 A művészet pszichoanalízise. In: Gaetan Picon (összeáll.): 75
