Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 4. szám - Kilencven éve született József Attila - A téridő koordinátái (Sándor Iván beszélgetése Wallesz Lucával)
- Sosem gondoltam rá...-Mikor kezdett ez felbukkanni az életében1- Akkor, amikor Szabolcsi Miklós írt nekem egy levelet és eljött hozzám ezekért a dolgokért. Aztán megjelent az évkönyv, aztán megjelent az emlékkönyv, aztán megjelent Balogh Lászlótól az a tankönyvszerűség, aztán volt nálam egyszer egy szegedi tanár, Tamás Attila.-Azután, hogy 1934-ben visszaköltözött a szüleihez, akik akkor már az Amerikai út 74-ben laktak, 19 találkoztak még1 Maga akkor már nem volt a Sándor Kálmán felesége, bár talán hivatalosan még nem váltak el.- Egy ideig Kálmán nem akart válni, azt mondta, hogy menjek vissza, mert én marha vagyok, és én csak bolondozok. Én konokul azt mondtam, hogy nem. Kimentem Párizsba. Azt mondtam a Kálmánnak, hogy adjon nekem időt, majd ha visszajövök Párizsból, akkor döntök. Visszajöttem és nem mentem vissza a Kálmánhoz.- Visszament a szüleihez1 Bejelentette nekik eló're?- Áttáncoltam haza, a fejemen egy fazékkal, egy batyuval, a takarítónőnkkel meg a kutyámmal. Azt mondtam, hogy hazajöttem. Anyám nagyon boldog volt, mert nem szerették a Kálmánt. Igen hideg volt, kemény, nem volt ember, és anyám olyan volt, hogyha ő valakitől egy kis melegséget kapott, akkor minden rendben volt. Ezt ő nem kapta meg a Kálmántól, anyám pedig akkoriban nagyon beteg volt, a Kálmán pedig nagyon kegyetlen volt hozzá.-Hány év volt maguk között az édesanyjával1- O fiatalon, 21 évesen ment férjhez. Mi nagyon-nagyon jó barátnők voltunk.- József Attila 1936-ig a szomszédban, a Korong utcában lakott. Teljesen megszakadt a kapcsolat maguk között1- Nem, ő jött Judittal. Sőt, amire én nem emlékeztem, csak a szüleim mondták el később, egyszer odajött augusztus 20-án a tűzijátékot nézni a teraszról.-Ha 1934-ben költözött haza decemberben, akkor ez 1935. vagy 1936. agusztus 20- án lehetett.- Judittal jöttek át, sok újságíró barátunk jött akkor, és kiültünk a teraszra nézni a tűzijátékot.- Tehát járt az Amerikai út 74-ben. Milyen volt akkor a kapcsolat, milyen témáik voltaki- Persze akkor is nagy viták voltak. Akkor már politikai viták voltak és elég keserűek. Akkor járt oda Farkas Aladár, a szobrász. Aztán Faludy György, Goda...-Föltételezhető, hogy maguknál is találkozott Faludyval és Godával?- Biztos, hogy találkoztak, mert ezek vasárnapi beszélgetések voltak. Mindenki tudta, hogy mi vasárnap otthon vagyunk. A nagy szoba, ahonnan a terasz nyílt, volt az apámé. Emlékszem, egyszer nagy vita volt. A Farkas Aladár őrjöngött. Apám lefeküdt a szobában, a falhoz vágta a cipőjét, hogy csönd legyen, menjetek innen. Féktelen ember volt, nem volt tekintettel semmire.-Milyen volt az ö kapcsolatukl- Nagyon tehetségesnek tartotta Attilát, de azt mondta arra a versére, amit az Attila felhozott, hogy kérem, ezt a verset nem lehet lehozni. És akkor elkezdte az apám magyarázni, hogy a vers értelmetlen. Ilyen volt az ízlése.-A halálhírt honnan tudták meg? A barátoktól vagy az újságokból1 19 Ebben a házban lakom 1941-től, itt ismertem meg Lucát. Waileszék felettünk, a kétemeletes villaház felső emeletén laktak. 49