Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 3. szám - Kovács István: Hontalanok szövetsége (Várallyay Gyula: „Tanulmányúton”. Az emigráns magyar diákmozgalom 1956 után)

te a félezret. Szellemiségüket maradandóan meghatározta a forradalom élménye. így, mint közösség, eleve nem tolódhatott jobbra, de természetesen el kellett határolódnia a magyar forradalomtól fanyalgó vagy vele szemben éppen ellenséges nyugat-európai baloldaltól is, amelyről nem lehetett tudni, hogy szemellenzős tunyasága vagy kényelmes korlátoltsága-e a nagyobb, avagy fordítva. Az 1956-os számjeggyel minősített emigrációra az empátiakészség, a nyitottság, a demokratikus szellem és az otthonmaradottakért, másként szólva a hazáért érzett felelősség és cselekvőkészség volt a jellemző. Vagyis a magyar reformkor meghatározó nemzedéki tulajdonságjegyei.

,A forradalom után Nyugatra menekült magyar diákok több mint tíz éven át tartották fenn az 1957 tavaszán alapított szövetségüket - az UFHS/MEFESZ-t. (...)... nyüt magatartással, a haza hosszú távú érdekeit tartva szem előtt és az igazi demokraták igényével küzdve igazukért. (...) Tízéves működése során az UFHS és tagszövetségei sok maradandó eredményt értek el, és nagyban hozzájárultak a kinti magyarság szellemi jövőjének megalapozásához...” — foglalja össze működésük eredményességének lényegét Várallyay Gyula - hozzátéve, hogy a forradalomnak a világot megrendítő hatása tevékenységüknek kedvező feltételeket biztosított, így a diákok nyugati pályáját, „amit rögtön kezdeti sikerek koronáztak, a forradalom iránt tanúsított tisztelet kísérte mindenütt. Hősökként fogadták őket, de legalábbis a hősök testvéreiként, azok kiváltságos képviselőiként. Bizonyos, hogy az első posztkommunista nemzedék, az 1956-os diákság-Camus találó idézete szerint - az igazság nevében szólalt fel. De nem a fél vagy negyed igazság nevében, hanem népének jogos, ha nem is összes követelései nevében. A gyarmatosító erőszak és a totális hatalom ellen.”

Amit pedig az UFHS/MEFESZ belső, kohéziós erejéről, szerepéről és ennek jelentőségéről ír, az akár könyve mottója is lehetne: „Az UFHS meggátolta, hogy Magyarországról menekült diákok ezrei elkallódjanak a világon, elveszítsék egymással a kapcsolatot és így kiszakadjanak a magyarságtudatukat őrző nyugati magyar közösségekből. (...) A titkárság és a különböző nyugati országokban működő tagszövetségek igen nagy szerepet játszottak a magyar kultúra és a nemzet sorsa iránt érdeklődő diákok összetartásában”.

A munka irányának módosulásáról a következők olvashatók: ,Amint viszont megcsappant az egyetemre beiratkozó diákok száma, az érdekvédelmi munka feladatai háttérbe szorultak. Előtérbe került a mindvégig fontos külügyi munka, sőt (...) a vezetők felfogása szerint az később a szövetség létalapja lett.” E külügyi munka egyik meghatározóan fontos epizódját Várallyay egyetlen mondatban foglalja össze: „Nagyobb megtiszteltetés aligha érhetett 1956-os magyar diákot, mint azokat, akiket az ENSZ ötös bizottsága kihallgatott és akik tanúvallomásokkal anyagot szolgáltattak az ENSZ-jelentés ösz- szeállításához.”

A „Tanulmányúton”-nak fontos fejezete az, amely az UFHS/MEFESZ-nek Magyaroszág- hoz való viszonyát tárgyalja. Közhely, hogy egy országra kormánya ütheti a legrikítóbb pecsétet. A világközvélemény általában kormánya alapján ítéli meg a népet is. Gyakorta akkor is, ha azt idegen hatalom ültette a nyakára. Szállasiék és Rákosiék országosának bélyegeitől a magyar nép 1956-ban szabadult meg - jóllehet sok köze egyikhez sem volt. A fentiekből következik, hogy a haza csak szerencsésebb esetben azonos az országgal. Az ország beszennyezheti állampolgárát, kényszerű azonosulást követelve tőle. A család, a szűkebb környezet, a táj, a nyelv, a kultúra, a hagyomány eredőiből megrajzolható szülőhaza beszennyezhetetlen szellemi gyolcsot ad honpolgáraira. Ennek élményéről századunkban Radnóti Miklós vallott leghitelesebben. E szülőhazával Várallyayék kapcsolata sohasem szakadt meg. Aggódó szeretettel ragaszkodtak hozzá és kiszolgáltatott polgáraihoz, honfitársaiknak tudva őket. Az ő magyarság-fogalmukba már régen beletartoztak a szomszédos országokban é- lők is. A romániai magyarság helyzetének tragikus romlására az elsők között igyekeztek felhívni a világközvélemény figyelmét.

A hazához fűződő kapcsolatot a III. rész fejezetei taglalják. Tartalmukat a címek is jelzik: Ragaszkodás vagy feledés ?, A magyar kisebbségek sorsáról, Kapcsolatkeresés a szellemi élet nagyjaival, Diákcsere és ösztöndíjak. Az utóbbi lehetőséggel a hivatalos Magyarország nem élt, mert a meghívó félnek a legcsekélyebb beleszólást sem engedett abba, ki kapjon ösztöndíjat. Micsoda abszurdum volt elvárni, hogy a rendszer megbízható ifjú kádereit és potenciális vagy aktív ügynökeit a Szövetség pénzelje. Az elfogadhatatlan feltétel nyilvánvalóan a ká108