Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 3. szám - Vekerdi László: „Kisebbségben” - „Európa három történeti régiójáról”

elszegényedés, éhínség, a hagyományos gazdálkodás és életforma leépülése kísérte a világ gazdasági egységesedését a Föld lényegesen nagyobbik felén, amint azt az írók és történészek sokszor és sokféleképpen elbeszélték. De tán nem figyeltek fel eléggé arra a különös paradoxonra, hogy a világ egységesedését a folyamatot elindító és mozgató Európában széttagolódás, helyesebben a tagoltság erejének és hatékonyságának a fokozódása kísérte. A bonyolult hűbéri viszonyok hálójával virtuális egységgé szőtt katolikus Occidens kompakt nagy territoriális egységekbe átrendeződve vágott bele a világ - elébb gazdasági, majd politikai és katonai - meghódításába. A territoriális egységek erejét nagyfokú politikai, katonai, közigazgatási, gazdasági integráció, valamint a nyelvi és a kulturális összetartozások homogenizálása fokozta, és alakította az országokat modem nemzeti államokká. A világ gazdasági egységesítése és meghódítása a nemzeti államok egymással vívott - többször katonai mintsem diplomáciai és gazdasági - küzdelmeivel járt; az európai hatalmak összehasonlíthatatlanul több és véresebb háborút vívtak egymással a világpiacokért, mint a világ összes többi kontinensének országaival együttvéve. A tőkés világgazdaság - a Modem Világrendszer - kialakulását és fejlődését kutató köteteiben Wallerstein egyre nagyobb teret szentel a „mag”-ban vívott háborúknak; az 1730-1840 közötti évszázadot tárgyaló harmadik kötet egyharmada kizárólag Franciaország és Anglia háborúit ismerteti. A tőkés „mag” a nagy Nemzeti Államok egymással vívott háborúi és a háborúkat befejező-előkészítő diplomáciai küzdelmei és gazdasági-pénzügyi erőfeszítései során növekedett azzá a félelmetes katonai, politikai, gazdasági, technikai erővé, amely könnyűszerrel maga alá gyűrte az egész Földet.

Háború és gazdaság természetesen mindig is összefüggött; sőt, olykor és néhol egyenesen a háború volt a „nyereségorientált hatékony gazdasági verseny” egyedüli formája, jóval elébb, mint ahogy „felvilágosult önérdekről”, „láthatatlan kézről”, „a nemzetek gazdagságáról", „szabad piacgazdaságról” kezdtek a gazdaság tudorai beszélni. Itt azonban másról van szó. Arról a különös párhuzamról, ahogyan a Világgazdaság növekedésével és a nemzeti államok erősödésével a háborúk is nőnek, terebélyesednek, erősödnek, egyre több pénzt és vért nyelnek el egészen századunkig, úgyhogy a 20. századot Eric J. Hobsbawm példájára A Forradalmak kora és A Tőke kora után joggal nevezhetnénk A Világháborúk korá-nak.

A háború és a Modern Világrendszer „partnerségének” rengeteg különös következménye volt, Hobsbawm és Wallerstein ebből a szempontból történő összevetése egymagában megérne egy testes lábjegyzetet, amire itt se hely, se idő. Itt se hagyható azonban figyelmen kívül, hogy a háború nagy désenclavement-jának ugyanúgy megvannak a maga „nyertesei” és „vesztesei”, mint a világgazdaság kialakulásának és növekedésének, még ha - legalábbis ami a veszteseket illeti - nem is feltétlenül ugyanazok, és ha a Világgazdaság mai intézői láthatóan szeretnének is a kényelmetlenné növekedett partnerségtől megszabadulni, vagy legalább a nyílt háborúkat „elszigetelni”. Csakhogy a „zárványtalanított” világban a kicsi és elszigetelt háború se „helyi”; ma már lényegében minden háború „világháború”, nemcsak amúgy „potenciálisan”, hanem de facto, gazdasági és a gazdasággal egyre inkább egybeolvadó politikai következményeiben. Világgazdaság - Világháború - Világpolitika szorításában egyre messzébb sodródunk Kant szép álmától, a Világ-respublikától. A mi világunknak már nem annyira „polgári”, inkább - mint valami őrült Világbajnokságon - csak „nyertesei” és „vesztesei” vannak. A Modern Világrendszer gazdasági, politikai, katonai intézményei és mechanizmusai szüntelenül termelik a „veszteseket” és a „nyerteseket”, az előbbiekből persze sokkal többet, úgyhogy „a világ nagyobbik fele” ma sincs - amint Hobsbawn A Tőke korá-ról írta - „abban a helyzetben, hogy meghatározza a saját sorsát”. Megmaradt nagyjából A Tőke korá-nak a regionális beosztása is, bár a 20. század mintha még néhány régiót csatolt volna a saját sorsukat nem a saját kezükben tartó vesztesekhez, egyebek közt épp minket is, meglehet épp ennek a történetét kutatja Szűcs Jenő Vázlat-a. Megváltozott azonban a vesztesek és a nyertesek eloszlása a régiókon belül, megváltoztak a „veszteség” és a „nyertesség” meghatározói. A világgazdaság centrumaiban (a „nyertes” régiókban) mindkét kategória rétegeződött, finomodott, erősen re- lativizálódott. A veszteseké is, viszonylag tűrhető vesztes-fokozatokon át el egészen a majd- nem-nyertesekig. A skála fellazulása individualizálta a „vesztes”-„nyertes” beosztást: a viszonylagosság kicsi lépcsőin elvileg bárki felemelkedhet saját erejéből, törvényes úton, vallási, etnikai, politikai vagy bármiféle (nem különösebben közveszélyes) csoporthoz való tartozásától függetlenül. Meglehet, éppen ez az „Amerikai álom” lényege. A világgazdaság perifériáin és félperifériáin ellenben, általában a „vesztes” régiókban, a csoporthoz-tartozás, egyfajta mo34