Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 2. szám - Kamarás István: Homo religiosus az ezredfordulón

civil vallás. Az elnevezések változnak, keverednek, egyes szekták vallássá válnak, az ifjúsági vallások megöregszenek, sokféle kezdemény kérész-életű marad. Még a vallásszociológusnak is nehéz eligazodni. Hát még a fogódzót keresőnek, az éppen bontakozó hit bianco-csekkjét kitöltőnek, az önmagának vallást barkácsolni szándékozónak, a végre most az igazit megtalálni óhajtónak.

<Klasszikus és neoklasszikus szekták.) A szekták vallási tiltakozás mozgalmai, amelyek tagjai a vallási hit szerint különítik el magukat másoktól, s - szemben a hagyományos vallások kisebb-nagyobb kompromisszumra hajlandó és alkalmas híveivel - gyakran életük minden szektorától. Olykor hitük alá rendelnek mindent. Gyakorta saját útjukat tartják egyedül üdvözítőnek. Általában a nagyobb vallásokon belül vagy azok peremén jelennek meg. A szekta szó eredeti jelentése „kimetszés1’. A félig üres pohár egyben félig teli pohár. Egyik oldalról nézve a szekták kimetszenek valamit az eredeti tanból, kimetszik magukat az autoritásból, elutasítva a megváltás intézményes eszközeit, a papokat és a szentségeket. Másik oldalról nézve kimetszik az igazságot a sok rárakódmányból, megszerzik a monopolizált üdvjavakat, meleg közösséggel helyettesítik az elridegedett intézményeket. Előbb- utóbb azonban tanná terebélyesedik igazuk, s intézményesülnek: vallássá, egyházzá válnak. Már a második — s már beleszületett — generáció számára egészen másfajta élményt és keretet kínálnak, mint induláskor. A keleti vallásokban (főképpen a nem centralizált és pluralisztikus hinduizmusban) a szekta jóval ritkább, mint a kereszténységben, de Japánban már megjelenik a shintoizmus keretein belül is.

A szekták tagjaik számára szilárd fogódzót jelentő válaszok az ingatag világban. Nagyon különbözőek ezek a válaszok. A konverzionalista szekták (pl. a pünkösdi mozgalmak) a papok és intézmények nélküli megváltozás-megváltás élményét, a szív-élményt, a Szentlélek ajándékait, vagyis a hagyományos vallásokban nem mindenki számára hozzáférhető üdvjavakat kínálják. Ä századforduló Amerikájában a falvakból és Európából érkező szegények számára a szekta mint csoportterápia pótolja a hiányzó meleg közösséget. A hiányzó nyelvtudást és önbizalmat kompenzálhatja a nyelveken beszélés élménye. Éppen mert résztvesznek az össztársadalmi szocializációban, ezek a szekták válnak leggyakrabban egyházzá. Igencsak figyelemreméltónak tartom, hogy a karizmatikus megújulás több egyházból (pl. katolikus, baptista) nem vált ki (illetve nem kellett az egyházat elhagynia), s így azok legrégibb hagyományaihoz visszakapcsolódva a megújulás többé-kevésbé elfogadott tényezőivé váltak.

A prófétikus forradalmár szekták (pl. történetük elején, s bizonyos tekintetben ma is a Hetednapos adventisták, és a Jehova Tanúi) a gonosz világgal szemben lépnek fel. Ok a felkentek. Több ilyen fajta szektában (vagy szektából lett vallásban) felkentebbek és legfelkentebbek is vannak. (A Jehova Tanúi évi istentiszteletén 1951-ben 623.000 tagból 21.619-en, 1966-ban már 1.971.000-ből csak 11.179-en vehettek részt.)

A belső boldogságba visszavonuló introverzionista szekták (Pl. a Hutterek, az Amish mennoniták) tagjai számára a megváltás egyetlen helye a primitív kommunizmus jegyeit viselő, gyakran geográfiailag is izolálódó közösség, vagyis az összegyűjtött maradék. Körükben sokkal kevéssé fontos a doktrína, mint az erkölcsi feddhetetlenség és az inspirált kifejezés. Igencsak elgondolkodtató, hogy a Hutte- reknek ma Magyarországon éppen a Bulányi György nevével is fémjelzett, a katolikus egyház peremére sodródó, egyesek szerint szektás, mások szerint „prófétikus- kritikus” Bokor-mozgalomban van a legnagyobb hatása.

A manipuláló-erősítő szekták (Pl. Teozófia, Scientológia) tagjai a világban akarnak élni, a világban keresik a megváltást (vagyis javakat, hosszú életet, boldog86