Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 2. szám - Szilágyi Ákos: Ezredvégi Birodalom, avagy a posztimperiális világrend

világa nem az. Róma, mint bármely város korlátozott ideig állhat csak fenn, az egyetlen „örök város” - Istené (Szent Ágoston).3

1.

Az első és második világháború következményeként a régi Európa eltűnt. „Elpusztultak vagy pusztulóban vannak Oroszországot kivéve Európa összes birodalmai, amelyek egyensúlyán a világ nyugodott - írta 1946-ban Georgij Fedotov emigráns orosz gondolkodó. - Nincs többé Osztrák-Magyar Monarchia, Törökország kihullott Európából, Olaszország összes gyarmatait elveszítette, Németország pedig - hacsak időlegesen is - még államként is megszűnt létezni. Franciaország a másodrendű hatalmak sorába süllyedt, és erőtlen kísérleteket tesz arra, hogy tengerentúli Birodalmát megmentse. Anglia, jóllehet, mindkét világháborúból győztesen került ki és hősiesen küzdött, olyan súlyos vérveszteséget szenvedett, hogy maga kénytelen nekilátni Birodalma felszámolásának.”4 Ma, 1994-ben, csaknem ötven év távlatából nézve ezt a diagnózist, az Utolsó Birodalom bukása után és egy nemzetek fölötti világállam gazdasági és politikai szervezet-rendszerének kiépülése közepette, nemcsak azt állapíthatjuk meg már, hogy minden - régi és új, modem és archaizáló totalitárius - birodalmat utolért történelmi végzete, hanem azt is kimondhatjuk, hogy maga a birodalmi világállapot halott, és nincs az a nemzetállam, város vagy régió, amely fóltámaszthatná és megint birodalomként terpeszkedhetne szét a világon. Az első és második világháború a hagyományos birodalmak (Oroszország, Osztrák-Magyar Monarchia) után a totalitárius birodalmakat (Harmadik Birodalom, a fasiszta Itália) s végül a nemzetállamok teremtette gyarmatbirodalmakat is szétbomlasztotta. A „harmadik világháború”, ahogy a Nyugat és Kelet között évtizedeken át zajló „hidegháborút” szokás nevezni, nem csupán az Utolsó Birodalmat, az alternatív világcivilizációként fellépő és a régi orosz birodalmi szerkezetet a modem ipari társadalom elvei és szervezeti rendje alapján megújító Szovjetúniót „dekonstruálta” a maga történelem utáni szelíd könyörtelenségével, hanem az Utolsó Akadályt is elhárította ezzel, amely még a posztimperiális világrend kiépítése előtt tornyosult. Akárcsak a nagy világbirodalmak, a posztimperiális világrend is háború révén teremtődött meg tehát, csak éppen nem történelmi háború eredményeként, nem hódítással, területfoglalással, határok átszabásával, vérrel és vassal, hanem az egyedül lehetséges módon, világpolitikai belátás, önkorlátozás, lemondás alapján (mintha csak a vesztésre álló fél egyszerűen feladna egy játszmát, ahelyett, hogy dühében és kétségbeesésében megkísérelné elpusztítani a játéktáblát), szabad elhatározásból hozott döntések, tárgyalások és szerződések útján, melyeknek nemzetek-fölötti politikai és gazdasági szervezetek és testületek szerezhetnek csak érvényt. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Szovjetúnió „dekonstrukciója” egyben az eltelt negyven-ötven év alatt kiépülő, egységes elveken nyugvó gazdasági világrend nemzetek fölötti államának és kormányzásának keletkezési folyamata is volt.

3 I. m. 193-198. old.

4 Georgij Fedotov: Szugyba Imperij, In: Uő: Szugyba i greh Rosszii, Izd. Szofija, Szent-Pétervár, 1992. 2. köt. 310. old.

62