Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 2. szám - Thomka Beáta: Térlátás, belső táj, tartam (Temporalitás és narrativitás)
dig egy újabb rétege a mágiának - ti. az egybeesésé. Az egybeesés mágiájával a mindennapos élet és élmény természetesen egy pillanatig sem „kísérletezik”, mint valami feladattal, hanem a lehető legbanálisabban produkálja. Egyszerűen úgy, hogy a megéltség milliárd mozaikját szinte észrevétlenül és folyamatosan a mindig épp betoppanó jövőbe is anticipálja. Képszerű hasonlattal élve: képzeljük el, hogy egy univerzális kaleidoszkóp alján X számú elem hever mintegy „arché” rejtőzésben - és örök készenlétben. Az aktuális pillanatok mindegyike - mint ahogy kezünk billenti meg a kaleidoszkópot - az elemeket (megtörténtségeket) minden alkalommal aktuális rendbe rendezi és reflektál rájuk: majd egy következő aktuális pillanat megint ugyanúgy. Beszélhetünk tehát múlhatatlan összhangról, amit a létező elemek principális azo- nossága-rokonsága biztosít, de mindazonáltal van minőségi különbség is, mivel nincs két hasonló aktuális pillanat. Nem vitás: mi magunk is ilyen egymásba tükröző, emlékező és kalkuláló mechanizmussal élünk és tervezünk gyakorlatilag, így dolgozzuk fel és elaboráljuk élményeinket a legintimebben és legszemélyesebben.” (A pontosság reménytelen) P. Ricoeur a tapasztalás pre-narratív struktúrája kifejezést használja ezeknek a mindennapi tapasztalás körébe eső szituációknak a jelzésére. Kérdésként veti fel a Temps et récitben a problémát, lehetséges-e vajon az élettörténések epizódláncolataiban „(még) el-nem-mesélt” történeteket látni: „A történetek nem par définition elmesélt történetek-e?” Válasza értelmében a valóságos történetekre ez érvényes, míg emellett be lehet vezetni a potenciális történet fogalmát is. Wilhelm Schapp In Geschichten verstickt (Történetek hálójában) c. művével támasztja alá a virtuális történetek gondolatát: valamennyien történetek hálójába vagyunk befonva, melyek lejátszódnak, mielőtt elmeséltek lennének. A behálózottság az „előtörténete” az elmesélt történetnek, melynek kezdőpontja s ennek pillanata a narrátor hatáskörébe tartozik. „A történetet ez az ’előtörténet’ kapcsolja a nagyobb egészhez, ez ad neki ’hátteret’.” Hermeneutikai problémát jelent az a visszhangszerű viszony, mely életünk el- nem-mondott történetei révén köztünk s a fikció, illetve a példázatszerű narráció, az Evangéliumok vagy Kafka paraboláinak rejtélye, secrecyje között létrejön. Más szavakkal, kérdi Ricoeur, nincs-e valamiféle rejtett affinitás a között ahonnan a történet kiemelkedik és a titok között, amelybe a történet visszatorkollik? A per zárásában kicsapódó ablakszárnyak véglegesítenek egy rejtélyt és tartósítják a szorongást. IRODALOM Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában Rainer Maria Rilke Válogatott prózai művek. Budapest, 1990. Franz Kafka A per Mészöly Miklós Saulus. Budapest, 1968. Augustinus Vallomások. Budapest. Erwin Panofsky A perspektíva mint „szimbolikus forma”. A jelentés a vizuális művészetekben. Budapest. 1984. Paul de Man 50
