Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 12. szám - Sárkány József: A kerámia művészei. Pécsi üdvözlet a kecskeméti stúdióba
lincselnek, könyörögnek támogatásért, hisz a fenntartó megyei vagy helyi önkormányzatnak is egyre kevesebb a pénze e feladatra. Mindinkább látható, hogy csak a több lábon álló, teljes programot bemutató, maradandó értéket, látványos eredményt produkáló mozgalmak, intézmények tudnak talpon maradni. A fejlődő, fejlesztő, speciális, nemzetközi mércét is álló intézmények tudnak csak megmaradni. Erre példa a Baranyai Alkotótelepek és a Nemzetközi Kerámia Stúdió Kecskeméten. Az 1968-óta évente megrendezett siklósi kerámia szimpozionok, az 1978-tól folyamatosan, egész évben működő kecskeméti Kerámia Stúdió alapvető előfeltételei voltak a magyar kerámiaművészet bő két évtizede tartó, szépen ívelődő korszakának. E két alkotótelep meggyőződésem szerint műfaj és mesterségmentő szereppel bírt és bír ma is. Sikerük, eredményeik a résztvevők személyes érdemein túl, számos külső körülmény együttes, egy irányba ható erejének is köszönhető. A siklósi kerámia (és kőszobrász) szimpozionok a hatvanas évek legvégén indultak, előhírnökeként a hetvenes évekbeli nagy alkotótelep-alapítói mozgalomnak. 1968-ban került megrendezésre Pécsett az I. Országos Kerámia Biennálé, mely rendezvény az elmúlt negyed században a keramikus szakma legfontosabb fórumává vált. A keramikusok egy része a hetvenes években túllépve a fazekas szemléleten, kilépve a fazekas létből a grand art, az autonóm plasztika felé fordult. Az avantgárd mozgalmak és a grand art határterületének kapcsolódása kultúrpolitikailag is „irányított” volt, ám nem feledhető az oly jelentős tanáregyéniség, mint a szobrász Borsos Miklós hatása az Iparművészeti Főiskola hallgatóira, leendő professzoraira. Az alacsonytüzű anyagok használata mellett egyre jobban előtérbe került a plasztikák készítésére alkalmas, magasabb hőfokon kiégő kőcserép és a nemesebb porcelán alkalmazása. Az új anyagokhoz új mázak kellettek. Kísérletek sorát kellett elvégezni, melyekhez jól felszerelt laboratóriumok, műhelyek szükségeltettek. A fentiekhez szükséges szakemberek és eszközök együttesen csak a nagyobb gyárakban voltak, ám a „tonna-szemléletű” üzemekben csak igen szűk keresztmetszetű, a napi feladatokra méretezett kísérletezés, fejlesztés folyt. A gyári tervezőknek nagyon ritkán adódott lehetőségük az alkotó tevékenységhez, elvétve kerültek gyártásra terveik. Ennek is tudható, hogy még ma sem vonzóak az élvonalbeli keramikusok számára a gyári tervezői státuszok. Valós igények tették szükségessé azt, hogy jelentős anyagi befektetéssel az országban elsőként 1978-ban Kecskeméten, majd 1984-ben Siklóson megvalósulhattak a folyamatosan működő, kísérleti, kutató, fejlesztő tevékenységre is alkalmas alkotóműhelyek. (A jelentősebb külföldi kerámia és porcelángyárak saját stúdiót, kísérleti műhelyt, laboratóriumot, archívumot tartanak fenn. Hazánkban ezt az állam a művészekkel közösen hozta létre.) Az alkotóműhelyekben végzett — a gyári körülmények között elképzelhetetlen - szabad, kötetlen művészi tevékenység hatalmas előrelépést jelentett az egész magyar kerámia számára. A két, már nemzetközileg is jegyzett művésztelepet egyre több külföldi keramikus kereste fel. Szakmai fórumokká váltak, szerteágazó kapcsolataikkal a magyar kultúra reprezentásává lettek. Az eredményes tevékenységük elismeréseként megvalósult — s ez mindkét intézmény életében határkő volt - az integrálódásuk a felsőfokú kerámiaképzésbe. 1987 óta a Nemzetközi Kerámia Stúdió területén kapott helyet a Magyar Iparművészeti Főiskola Mesteriskolájának egyik műterme. Alkotási lehetőséget biztosítanak a Képzőművészeti Főiskola hallgatói számára, több külföldi művészeti egyetemmel van szerződéses kapcsolatuk. A graduális és a posztgraduális képzésükben kredit intézetként működnek. 1991 óta Siklós a Janus Pannonius Tu90