Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 12. szám - A hatalmon kívül - Lengyel András: Összeállításunk margójára
Lengyel András Összeállításunk margójára A A. JEmikor ennek az összeállításnak a terve fölmerült, tehát 1994 későnyarán, Tő- kéczki László még nem fogalmazta meg Bibót elutasító nyilatkozatát, s a Tökéczkit elutasító Nyerges András sem érezte szükségét, hogy Bibó „tévedései”-ről cikkezzen, megerősítve e kérdésben azt, akit - más vonatkozásban - elutasított. A Bibót körülvevő csönd azonban már érzékelhető volt; a rá való - egy időben meglehetősen gyakori - hivatkozások kikoptak a magyar sajtóból. Az összeállítás tervét ez a csönd tagadhatatlanul motiválta, de az elsődleges szempont mégis prózaibb volt. Úgy véltem (s vélem ma is, egyetértésben az összeállításunknak teret adó szerkesztőséggel), hogy a szellemi élet normális működéshez szükséges a jelentős történeti személyiségek folyamatos / újra / értelmezése - a jelentős életművekkel újra s újra szembe kell néznünk. Az utóbbi hónapok eseményei (vagy inkább fólszínre kerülő kor- és kórtünetei) azonban némileg más akusztikát adnak a Bibóval való foglalkozásnak. Kiderült, nemcsak Tőkéczki László bírálja Bibót (ami egyébként szükségszerű és természetes: Bibó Istvánt egy világ választja el attól az úgynevezett konzervativizmustól, amelyet Tőkéczki képvisel, s amely a legrosszabb magyar hagyományok közé tartozik); de - némileg váratlanul - a liberális tábor fönntartásai is artikulálódtak. S előtérbe került az elutasító vélekedés alapvariációja, Faragó Béla régi, de sokáig magányos vélekedésnek tetsző kritikája is. Ez a váltás, ha jobban meggondoljuk, érthető. Bibó, aki a maga beállítódását részben a liberalizmusból származtatta, soha nem volt liberális, deő belső vitát folytatott ezzel az irányzattal (is). Egy „tiszta” liberális nézőpontból Bibó „eklektikus” vagy „naív”gondolkodónak látszik (akit azonban bizonyos érdemei miatt a „tiszta” liberális álláspont is méltányol). A „tiszta” libealizmus ugyanis - eredetével és hajdani (jogkiterjesztő, fölszabadító) funkciójával szembekerülve - ma konzervatív-restauratív funkciójú. (E típust legtisztábban ma nálunk alighanem Tamás Gáspár Miklós reprezentálja, aki - saját libertárius alkatával is szembekerülve, de attól átszínezve - a konzervatív funkciójú politika legöntudatosabb szószólója.) A „liberalizmus” ma, konzervatív funkcióba jutva, a nagy társadalmi egyenlőtlenségeket mélyíti el és az uralmi-alávetetettségi viszonyokat erősíti föl, hogy egy vékony - az egész társadalomhoz mérten mindenképpen csekély létszámú - réteg esélyeinek korlátáit fölszámolja. Ahol ez a gazdaságpolitika előtérbe kerül, mindenhol nő a gazdagok és szegények közötti különbség, s csökken a szegényebb rétegek életviszonyait javító kulturális, egészségügyi és ún. jóléti újraelosztó mechanizmusok hozama. Nem véletlen, hogy Bibó igazi tisztelői nem „tiszta” liberálisok, hanem olyanok, akik liberális alapbeállítódottságukat szociális stb. szempontokkal „korrigálják”. Maguk is „eklektikusok” tehát. Nagy kérdés, persze, lehet-e büntetlenül eszméket, elveket ötvözni. A „tiszta” liberálisok szerint nem; tudomásul kell venni, hogy minden döntéshez hozzátartozik annak visszája is - Bibó szerint viszont, mint életműve egésze tanúsítja, nemcsak lehetséges, de szükséges is ez a- negatívumokat közömbösítő és kiegyensúlyozó - ötvözés. E téren rendet teremteni természetesen nem egy ilyen rövidke jegyzet lehetősége, de arra itt is föltétlenül emlékeztetni kell: amit az „eklektikus”gondolatilag ellensúlyozni akar, az 87
