Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 12. szám - A hatalmon kívül - Takáts József: A megfelelő ötvözet (Két írás Bibó kapcsán)
kásszerűséggel jár majd együtt (I. 269.), ahogyan a szokásszerűség világa volt annak idején a keresztyén középkor is. Most elhagyjuk az 1942-44-es tanulmányok idejét. A Pompeji 1991/3-as számában Lengyel András közzétett egy némileg vázlatos Bibó-kéziratot 1945 decemberéből, Az egyetem, az akadémia és a tudomány válsága címmel. Ebben azt olvashatjuk, hogy Bibó szerint nem az a lényeges kérdés, hogy az akadémia válságban van-e, hanem az, hogy az értékelés maga van válságban. „Az igazi válság, a lényeges válság, a mélyenfekvő válság abban áll, hogy nem értékel (...) senki.” Ugyanis „amióta Európában az egyház kizárólagossága az értékek hatékony és érvényes megállapítása terén megszűnt, azóta az értékek (...) megállapításának általános elfogadott szerve nincs. Erre legközelebbről azt lehet feleim, hogy ilyen szervre a gondolatszabadság századában szükség nincsen. Ez a felelet azonban teljességgel téves.” (i. h. 110.) Ez a gondolatmenet mintha a Mannheim-recenziót folytatná. Bibó ezután még tett egy - szerintem nem túl meggyőző - javaslatot egy 15-20 tagú tanács felállítására, amely a szellemi élet egészét felügyelné, - s amely nyilván az értékelés hiányzó szerve lehetne -, s hozzáteszi, hogy ennek felállítása alkotmányjogi módosításokat igényelne. A következő példa 1949-ből való. A Válogatott tanulmányok IV. kötete közli Bibó válaszlevelét arra a felhívásra, amely az UNESCO által kezdeményezett fasizmuskutatásban való részvételre szólította fel. Ebben úja kiegészítő témajavaslatként: „Külön fejezetet kellene szánni a keresztyénség válságának, hogy a szabadgondolkodás csak félig töltötte ki az űrt, amit hagyott, s a modem kísérletek politikai álvallásokkal próbálják kitölteni.” (IV. 135.) Bibót a keresztyén vallás, az egyház után maradt szellemi és lelki űr, társadalmi értékelési válság foglalkoztatta - és az űr kitöltésének a lehetőségei. Ugyanez a probléma áll az 1968-as Uchrónia középpontjában is. Révai Andrásnak írott egykorú levelében Bibó így foglalta össze uchróniájá- nak lényegét: „Az alapgondolat az, hogy hogyan festene egy olyan - európai mértékkel mérve - univerzális spirituális központ, mely erkölcsi integritásában VII. Gergely súlyával, szellemi széleslátókörűségben Erasmus súlyával, az abszolutizmus, a zsarnokság és hatalomimádat elleni haragjában Victor Hugo súlyával jelennék meg az európai porondon.” (IV. 247.) Ez a spirituális központ a katolikus egyház lehetett volna, amely - ha nem következett volna be az egyházszakadás a XVI. században - megmaradt volna az egész szellemi élet keretének. Eddig a példák. Mint láttuk, az 1942-44 közti tanulmányokban Bibó csak formális leírást adott a kívánatos kultúracsináló elitről, s a mintát nevezte meg: a középkori katolikus egyházat. Az 1945-ös szöveg nem túl meggyőző kísérlet egy lehetséges új társadalmi értékelési szerv megnevezésére. Az Uchrónia pedig a beismerése annak, hogy nem tud olyan szervet, illetve társadalmi cselekvőt megnevezni, amely betölt- hetné a társadalmi értékelésnek az egykor az egyház által betöltött funkcióját - azaz hogy nem lát kiutat a „társadalmi értékelés válságából”. Az Uchrónia lezárja az 1942-ben elkezdett gondolati sort. Az 1971-72-es vázlatban és később a társadalmi értékelés és az elit kérdése már periférikus vagy fel sem merül - Kovács Gábor is megjegyezte, hogy mintha szándékosan kerülné az elit fogalom használatát. Pontosabban az elit Az európai társadalomfejlődés értelmében fogalomként akkor szerepel csak hangsúlyos helyen, amikor azt jelenti ki a szerző, hogy a modern társadalom nem igényel arisztokráciát, csak szabadon mozgó elitet. (II. 60.) Viszont nem ír arról, hogy igényli-e vagy sem a másik fajta elit: az egyházi rend mintáját követő értékszabályozó elit létét (hogy a Jogszerű közigazgatás szavait használjam)? Ismerünk egy másik radikális — liberalizmus és szocializmus között álló - gondolkodót, akit hasonló módon kísért végig pályáján az elit kérdése: John Stuart Millt. A fiatal Millre nagy hatással volt Coleridge-nek a clerisy-re vonatkozó elképzelése, egy 85
