Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 12. szám - A hatalmon kívül - Takáts József: A megfelelő ötvözet (Két írás Bibó kapcsán)
ilyen morális kötelezettsége vele szemben nincs. Olvassunk el pl. egy 1840-es évekbeli Disraeli-regényt vagy Kállay Ferenc-cikket, s megtaláljuk benne ezt az érvet. A kapitalizmusnak ez a megítélése jellemzi Bibónak azt a munkáját is, A pénz című 1942-es tanulmányt, amivel kapcsolatban egyáltalán fölmerült a Bibó-szakiro- dalomban a konzervativizmus kérdése1 A pénzben azt fejtegeti, hogy az újkorban azért ingott meg a társadalmak erkölcsi értékvilága, mert eltűnt a középkornak az a két emberfajtája (az arisztokrata és az egyházi elit), amelyeknek a tekintélye biztosította az értékvilág meglétét, a kapitalizmusban pedig nem alakult ki egy „arisztokrata” emberfajta (I. 215-216.) Ez az érvelés nagyon közeli az idézett 1978-ashoz. Hajói értem, a felelős (a dolgozóival szemben felelősséget érző) nagyvagyonos lehetett volna a kapitalizmus arisztokratája. Ez az idea megintcsak ismerős, a kapitalizmusnak olyan kritikusaitól, mint pl. Carlyle, vagy olyan regényekből, mint a Fekete gyémántok: Berend Iván egy ilyen kapitalista arisztokrata - az ő vagyona nem aránytalan, nem funkciótlan és nem felelőtlen. Az a négy 1942-44 közt megjelent Bibó-tanulmány (A pénz, Elit és szociális érzék, Korunk diagnózisa, Jogszerű közigazgatás...), amelyről az alábbiakban a legtöbb szó esik, osztozik néhány, a társadalmi fejlődéssel kapcsolatos korabeli előfeltevésben, amelyeket elöljáróban nem árt megemlíteni. Úgy látom, Bibó elfogadja azt az eléggé elterjedt nézetet, hogy a tömegtársadalom megjelenésével egyrészt a liberalizmusnak vége van, s ezzel párhuzamosan lejárt a polgárság vagy a polgári értékek ideje is (pl. A pénz, I. 217.) - mindez például Márai-regényekből is ismerős lehet (hogy polgári szerzőt említsek) -, másrészt a szocializmus van a társadalmi fejlődés napirendjén. Kis kitérőként emlékeztetnék arra, hogy a két világháború közt az értelmiség többsége számára korszerű, történelmileg dinamikus és előremutató tendenciának - függetlenül attól, hogy rokonszenveztek-e velük vagy utálták őket - az olasz fasizmus vagy a nemzetiszocializmus, illetve ezekkel egyidejűleg 1 2 vagy velük szemben a szocializmus/kommunizmus, s esetleg a New Deal 3 tűnt, míg a liberalizmus elavultnak és történelmileg egy elmúlt világhoz tartozónak — most nekünk mindegy, hogy miért. Az 1943-as Mannheim-előadások is, amelyeket Bibó ismertetett, azt az előfeltevést tartalmazzák, hogy a modern tömegtársadalom kihívására a liberális demokráciák nem tudtak megfelelő választ adni, szemben a dinamikus és hatékony diktatúrákkal. Mannheim könyve is elveti az eredeti liberális opciót. Ezt a liberalizmus-megítélést többnyire maguk a liberálisok is osztották. Bibónak az 1942-44-es tanulmányai osztanak egy másik korabeli előfeltevést is, amit röviden értékválságnak nevezhetünk. Az akkori válságirodalom méreteivel és hatásával kapcsolatban érdemes Cs. Szabó Lászlót idézni, Haza és nagyvilág című 1943-as könyvéből: „Ma már házakat sodor az európai válságirodalom. (...) Igen 1 Kovács Gábor: Elit, közösség és kizsákmányolás. in: A hatalom humanizálása. Tanulmányok Bibó István életművéről. Pécs, Tanulmány Kiadó, 1993. Lengyel András később Szabadságérzés és zavar címmel írt tanulmányt a fiatal Bibó pénz-értelmezéséről (Jelenkor, 1994/11), a szerző egy 1938-as kéziratára támaszkodva, s érveit Kovács Gábor érveivel szemben fejtve ki. Az én álláspontom a Kovácséhoz áll közelebb. 2 Szabó Dezsőnél: „a jövő két laboratóriuma: Olasz- és Oroszország rokongondolatokkal valósították meg a nép részvételét az államéletben”, in: Az út - előre. Bp. 1929. 3 Amit például Jászi Oszkár olyannyira antiliberálisnak talált, hogy egyenesen a bolsevizmus amerikai kiadásának nevezte: Jászi levele Csécsy Imréhez. 1933. X. 15. Medvetánc, 1983/1, 305. 82
