Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 12. szám - A hatalmon kívül - Borbándi Gyula: Adalékok Bibó István nyugati recepciójához (1945-1963)

roikus helytállásban nem igazolást nyert, hanem feloldást. A történelmi cselekvő lerázza magáról múltjának partikularizmusát és általános nemzeti jelentőségű szerepbe emelkedik. Katharzissal, megtisztulással, nem pedig a múlt igazolásával állunk szemben.”15

Bibó könyvének része volt abban, hogy az 1956 után Nyugatra menekült diákok figyelmét felhívta szerzőjének jelentőségére. A diákok szövetségének egy vezetője, Várallyay Gyula szerint: „A Londonban kiadott tanulmánykötet előszavában Szabó Zoltán tájékoztatta a diákságot is Bibó munkásságáról, hiszen a politológiában járatlan fiatalok alig tudtak valamit a parasztpárt régi politikusáról, a Nagy Imre kormány későbbi miniszteréről.”16

Bibó bebörtönzése Várallyay ötletére szóba került a Svájcban rendezett IX. Nemzetközi Diákkonferencián. Az emigráns magyar diákszövetségnek a menekült spanyolok által beterjesztett - Uruguay, Ausztria és Hollandia által támogatott — javaslatára a konferencia 70 ország nemzeti diákszövetségeinek nevében táviratot küldött a budapesti kormánynak, kérve Bibó István szabadon bocsátását. A magyar diákok további lépéseket is tettek Bibó ügyében. A Québecben rendezett X. Nemzetközi Diákkonferencia ismét táviratozott Budapestre Bibó érdekében. Oxfordi diákok kezdeményezésére 1961. március 14-én 12 neves professzor - köztük Gábor Dénes, Polányi Mihály, Hugh Seton Watson - a minisztertanács elnökének, Münnich Ferencnek küldött táviratban sürgette Bibó szabadonbocsájtását. Az Egyesült Államokban működő magyar diákszervezet ugyancsak indított akciót, hogy egyetemi tanárok táviratban követeljenek szabadságot Bibó Istvánnak. A Yale Egyetemen Makkai Ádám és Györgyey Ferenc kezdeményezésére Nehru indiai miniszterelnöknek táviratoztak Bibó érdekében. Azt kérték, járjon el az ügyben a magyar kormánynál. A táviratot többek között aláírta két magyar közgazdász, Fellner Vilmos és Balassa Béla is.17

Azután, hogy 1960 tavaszán Déry Tibor visszanyerte szabadságát, John Priestley, a neves drámaíró április 21-én azt mondotta az angol rádióban, hogy ezzel „leomlott a fal”. Priestley nyilatkozatát közölte a Listener című hetilap is. Mikes György erre válaszolva azt írta, hogy osztja Priestley megelégedettségét és szintén örül Déry szabadon bocsátásának, de a fal még nem omlott le, csak omladozni kezdett. „Nem dől le addig, amíg még fogságot szenvedő számos író, értelmiségi, diák és munkás - ezek egyike, Bibó István, név szerint is megemlítendő — nem lesz szabad.”18 Röviddel ezután egy másik londoni hetilap, a Spectator kommentálta Bibó esetét. Hruscsovról szólva azt írta, hogy a Kádár-rezsimre gyakorolt befolyását latba vethetné Bibó István szabadon bocsájtása érdekében. A rab tudós vétkét soha nem közölték pontosan, és fogva tartásának helye ismeretlen. Ha bűne kapcsolatban lett volna a Parasztpárttal, miért nem bocsátották szabadon Farkas Ferenccel, vagy a legutóbbi amnesztiával kiengedett kétszáz politikai fogollyal együtt? Ha a Nagy-kormányban való részvétele a bűn, akkor Kádár maga is bűnösnek tekinthető. Az a gyanú - folytatta a Spectator -, Bibó fo vétkének a hatalom birtokosai azt tekintik, hogy Magyarország részére középutat keresett.19

15 Magyar Szó, Nunawading, Vic. 1961.

16 „Tanulmányúton”, Az emigráns magyar diákmozgalom 1956 után, Budapest, 1992, 98.1.

17 Uo. 99.1.; Reuter London, March 16, 1961; The Times, London, March 17, 1961.

18 The Listener, London, May 5, 1960.

19 The Spectator, London, May 13, 1960.

72