Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 12. szám - A hatalmon kívül - Borbándi Gyula: Adalékok Bibó István nyugati recepciójához (1945-1963)

Párizsban élő négy munkatársa - Fejtő Ferenc, Méray Tibor, Gara László, Karátson Endre — a lap tevékenységéről készített megjegyzéseikben javaslataik között azt is ajánlották, hogy ankétot indíthatna a Bibó-koncepció magyar és nem-magyar megítéléséről. 1958 májusában András Sándor a maga és 13 társa - az IU főleg fiatal munkatársai - nevében Ignotushoz intézett levelében panaszként azt is megemlítette, hogy az IU szerkesztője a Bibó-memorandumot csak sok hetes késéssel és akkor is csak az írószövetség elnökének határozott nyomására közölte.

Azután, hogy a Bibó-iratok november közepén végül mégiscsak megjelentek, az Irodalmi Újság magatartása is megváltozott. Az Emlékiratról előzőleg ugyan jelent meg rövid hír, majd Molnár Miklós sürgette a teljes szöveg kiadását, november 15- én nemcsak e szövegek voltak olvashatók, hanem Krassó Miklós és az (Sz.) szignóval ellátott széljegyzet írója (feltehetően Szabó Zoltán) is méltatta őket. Az Irodalmi Újságban ezután gyakran került szóba Bibó munkássága. A többi között Fejtő Ferenc, Kovács Imre, S. Tamás János foglalkozott vele. A lap ismertette a tiltakozásokat és szabadonbocsátása érdekében tett kezdeményezéseket. Az IÚ Bibó-mellékle- tének sok olvasója támadt, de fogadtatása nem volt egységes. Az emigráció hangadó személyiségei közül többen helytelenítették, hogy Bibó kompromisszumot keresett. Ezt a nyugati magyar emigránsok közül többen nem értették meg, a maguk számára összeegyeztethetetlennek tekintették az antikommunista magatartással, és ezért Bibó iratait fenntartással fogadták. Ez nem volt meglepő, hiszen csak egy év telt el a forradalom letiprása óta és a megtorlás, a forradalmárok üldözése, bebörtö- zése javában folyt. Viszont Bibó a jövőre gondolt, és miután külső segítségre hiába várt a nemzet, a maga erejéből kellett olyan megoldáson gondolkodnia, amelyet a kedvezőtlen adottságok és szűk lehetőségek megengedtek.

Akkor Bibó korabeli írásai közül csak az iménti három volt ismeretes. A többiek később kerültek nyilvánosságra. A Tervezet eredetileg november 6-án íródott, de mind a Szabad Európa Rádióba beolvasott, mind az Irodalmi Újságban nyomtatásban megjelent szöveg alatt november 9-i dátum szerepel. Ennek feltehető magyarázata, hogy akkor került a Központi Munkástanács elé, és ezzel lett hivatalos az irat.

A nyugati lapok közül a Pressé-ben megjelent memorandumot több lap már másnap ismertette. A Frankfurter Allgemeine Zeitung részletesen kitért a szerző személyére is. Közölte, hogy Bibó - akit tévesen a Nemzeti Parasztpárt hajdani főtitkárának nevezett - börtöncellájában fogalmazta memorandumát és „onnan jutott kerülő utakon, a végén egy ázsiai diplomata révén, a szabad világba”. A szövegből a lap cikkírója azt olvasta ki, hogy „Bibó még ma is erősen kötődik a baloldali szocialista gondolatkincshez”. A német újságíró elismeri viszont, hogy Bibó a népfelkelés igazolására törekedett. A forradalom a magyar tudós és miniszter szerint nem akarta az 1948 előtti állapotokat visszaállítani, hanem a szocializmus előnyeit összekötni a szabadság Nyugaton ismert formájával.5 A memorandumot 1957. szeptember 10-én a többi között ismertette a párizsi Le Monde és a New York Herald Tribune. Az előbbi szerint a dokumentum eredetiségét lehetetlen biztosnak tekinteni, de a fogalmazás szelleme megfelel a Bibó által hirdetett elveknek. Az utóbbi hozzáfűzte: az oroszok megengedték, hogy Bibó 1956. november 4-én szabadon távozhassék a parlamentből és feltehetően nem zaklatták 1957 májusi letartóztatásáig.6

5 Frankfurter Allgemeine Zeitung, 9 Sept. 1957.

6 Vö. Le Monde, Paris, és New York Herald Tribune, 10 Sept. 1957.

68