Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 12. szám - A hatalmon kívül - Losoncz Alpár: Bibó a jugoszláv háborúk idején
Mali Köztársaság közötti határvita kapcsán hozott döntése stb.), melyek szereplőiként államok jelentek meg. Márpedig a volt Jugoszlávia föderális egységei nem rendelkeztek a nemzetközi jogban ismert legitimitással, azaz, nem nemzetközi-jogi szubjektivitással bírtak. A területi integráció nem az országok részeit, hanem a teljes jogú szubjektivitással rendelkező államok kereteit érinti. Továbbá, az említett afrikai országok vitájában hozott bírósági döntés nem általános érvényű, mivelhogy a gyarmatosítás alól felszabaduló országok esetében applikálható princípiumhoz, az úti possidetis elvéhez nyúlt, amelynek funkciója a valamikor gyarmati sorban tengődő országok közötti határok megvonása, azaz az újonnan alakult országok területi stabilitásának megőrzése. Márpedig Jugoszláviában semmiképpen sem ez az eset forgott fenn. IV. Emlékeztetek arra, hogy ama kérdésfelvetésre Bibó is feleletet ad: leszögezi, hogy a népek önrendelkezési joga mindig a népek önrendelkezési joga, s földrajzi vagy gazdasági szempontok nem indokolhatják azt, hogy valamilyen etnikum egy másik etnikummal éljen együtt. Úgy gondolkodott, hogy az önrendelkezés elve minden hatalmi erőnél mélyebb princípium. Nincs okunk azt állítani, hogy ezt a jogot nem vonatkoztatta volna egy nép részeire is. Elutasította azokat az igényeket is, amelyek az önrendelkezési akaratot a terület egészére vonatkozóan kívánták alkalmazni. Ezenkívül a demokratizmus alapvető elvének minősítette azt a felfogást, miszerint nem lehet törekedni egy más nemzethez tartozó s másfelé gravitáló etnikum bekebelezésére: tisztában volt azzal, hogy erőszakkal közvetített multikulturális képletek létrehozásának milyen súlyos következményei lehetnek Közép- és Kelet-Euró- pában. Jól ismerte a népszavazással kapcsolatos problémákat is, tehát, hogy a) mely területen kell népszavazást tartani, b) mely kérdéseket kell feltenni, c) hogyan kell értelmezni az eredményeket. A volt Jugoszlávia mindkét háborús övezetében tartottak népszavazást: Boszniában egyenesen a nemzetközi közösség sugallatára. A népszavazások tartalma, lebonyolításuk módja Horvátországban és Boszniában egyaránt sok dilemmával járt, és nem kétséges, hogy a döntőbíróság megállapítása egy állapot vagy inkább folyamat (a „szétesés”) ex post politikai és jogi racionalizációját is jelentették. De kérdés, hogy a valamikori jugoszláv föderális egységek keretei csupán adminisztratív határok voltak-e, és hogy esetükben csupán területi jogokról beszélhetünk-e, ha legalábbis figyelembe vesszük a föderális egységek alkotmányos illetékességét mondjuk a határok megváltoztatásánál, vagy az egyéb konstitutív jogok gyakorlásában. Ez az alkotmányjogi, következetlenségei és egyebek miatt is tagadhatatlanul elmarasztalható konstelláció hűen fejezte ki a jugoszláv föderáció nemzetállamokra való töredezettségét, aminek kialakulása már a hatvanas években megkezdődött és a nyolcvanas években tetőzött be. Ezzel nyilvánvalóan nem merítettem ki a jugoszláv gordiuszi csomó minden fontos mozzanatát (abba sem bo- csájtkozhattam bele, hogy a belső keretek meghúzása a II. világháború után, mely a hatalomra jutott kommunista rezsimhez kapcsolódik és „kisebbségeket” teremtett, méltányos volt-e, és hogy egyáltalán mennyire lehetett a minden szempontot tekintetbe vevő méltányosság megtestesülése), ám az imént említett konstellációt nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ismeretes, hogy a valamikori szovjet köztársaságok a szovjet birodalom összeomlása után elfogadták az „adminisztratív” határokat mint államhatárokat: Jugoszláviában nem ez volt a helyzet. Politikai elitjei nem voltak hajlandóak elfogadni a más államba szakadt népcsoportjaik számára felkínált több63
