Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 12. szám - A hatalmon kívül - Karády Viktor: Zsidóság és fasiszta alkat (Egy Bibó megjegyzés margójára)

ban minden »helycserés« vagy »forradalmi« rendszerváltozásnál fontos ez a motívum. Az absztrakt (s éppen ezért szublimálható) üdvideológia evvel konkrét támaszt nyer, mint az érintetteknek »kijáró« elégtételvétel személyes élménye.

A látszat ellenére a kisnyilasok helyzete ebből a szempontból - éppen az élmény szintjén - nem különbözött lényegesen a zsidó AVH-sétól. A nyilas kisember, aki, tudjuk, gyakran származott lumpenproletár, szegényparaszt vagy bányász-miliőkből, nem ritkán egyenesen még ezeknek is marginalizált, társadalmilag hányódó, fiatal, munkanélküliség miatt is instabilis, bűnöző alkultúrájú, sokszor börtönviselt részlegeiből - bizton hihette, hogy a zsidó polgárok üldözésével saját »volt urain« vesz magának elégtételt. Ez valószínűsíthető volt annál is inkább, hiszen a gyártulajdonosok, háziurak, s az úri értelmiség tagjai között (pl. Budapesten és a nagyvárosokban) ténylegesen sokan (mintegy felearányban) voltak zsidók. De a kisnyilas számára még döntőbb volt az az abszolutizált ellenségkép, melyet a politikai antiszemitizmus agitációja sok évtizedes munkával a »keresztény magyarság« vérszívó ellenlábasaként a zsidókból megformált. A zsidó AVH-s dolga még könnyebb volt, hiszen az új rendszer »fasiszta ellenségeiben« nyugton láthatta meg saját volt kínzóit. Utóvégre a zsidóüldözés és a náci népirtás a közelmúlt mindenki által megélt vagy tanúsítható valóságához tartozott, míg a nyilas elképzelések a judeo-bolsevis- ta vagy judeo-plutokrata »veszélyről« a rendszer által konstruált fantazmagória volt. Ennek folytán a zsidó AVH-s revánsa hitelesebb lehetett, mivel valódi ellenségei ellen (is) irányult, még ha ezek egy részének sikerült átmenteni magát az új rendszerbe, mint a régi apparátus »lecsatlakozója« vagy mint (gyakran éppen a kommunista erőszakszervek kötelékében hozzáértéséért megbecsült) kisnyilas. (Ezekről járta a korabeli mondás: »Kis ország - egy csőcselékünk van csak«). Persze már nagyobb önámítás kellett ahhoz, hogy a volt szociáldemokrata vagy kommunista elit kevésbé »vonalhű«, vagy csak egyszerűen ilyennek kinevezett és saját polgári környezete (gyakran zsidó származású) tagjainak meghurcoltatását, kitelepítését, önkényes internálását és megkínzását személyes revánsként élje át. Ehhez segített be az »üdvideológia« nyújtotta »szublimált« érdekérvényesítés, mely a Soá túlélőiből rekrutált kádereknél joggal lehetett erősebb, mint a kommunista »mesés mobilitást« másképp megtapasztaló »népi kádereknél«.

E közös nevezők ellenére a kétfajta »fasiszta alkatot« mereven elválasztja egy tényező, a radikális dekulturáció vagy kulturális krízis, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy a volt zsidó üldözött az AVH-s üldöző funkcióját vállalja. A nyilas keretlegény legvalószínűbben olyan társadalmi környezetből került ki, melynek szokásrendjétől nem volt idegen az (akár fizikai) erőszakgyakorlás. Az erőszakhagyománnyal nem rendelkező zsidóság leszármazottja számára, mint láttuk, a »fasiszta alkatú« fellépés a társadalmi nyilvánosságban merőben új volt. Ennek vállalásához a kultúrha- gyománnyal való szakítás kellett. Előkészületül szolgált ehhez az a tény, hogy az új rendszer »fasiszta alkatú« káderei már eleve a zsidóság legasszimiláltabb (nagyvárosi, polgári, értelmiségi, felekezetűktől gyakran korábban elidegenedett) rétegeiből, illetve ezeknek baloldali vagy (ritkábban) cionista szakadásaiból rekrutálód- tak. Márpedig ennek a baloldalnak (és a kevés cionistának) már 1919 előtt kialakult egy militáns, rendszergyűlölő, agresszív, a »ellenerőszak« bűvöletében élő, s a »forradalmi erőszak« szükségességét igazoló politikai hagyománya. Ennek voltak letéteményesei a saját kultúrörökségüket megtagadó zsidó káderek, akikkel minden bizonnyal még működésük hőskorában is a túlélő zsidóságnak csak egy töredéke azonosulhatott egyértelműen, hiszen többségük - ismert »osztály-kötelékeiknél« fogva — valamilyen címen a rendszer kinevezett (például cionista vagy »jobboldali szociáldemokrata«) ellenségei, deklasszáltjai, kitelepítettjei, kisajátítottjai, »X53