Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 12. szám - A hatalmon kívül - Balog Iván: Bibó a közösségi (politikai) hisztériákról

személyesebb felelősségnek a tudatát mindazért, amit tettünk, s amit elmulasztottunk megtenni. Semmiféle szó nem elég erős ennek a felelősségnek a leszögezésére, és gonosz bűn a magyarság erkölcsi jövőjével szembeni minden olyan biztatás, mely a történtek feletti szégyenkezés intenzitását mások akkori vagy mai viselt dolgaira való utalással a legkisebb mértékben is csökkenteni próbálja” (Bibó 1986b:287).

A dolog azért nem ilyen egyszerű: „A problémánk azonban az, mi lesz mindezzel a bűntudattal akkor, ha a magyar felelősség megállapítását olyanoknak a szájából halljuk, akiknek a számára ez a politikai fegyver és önigazolás arra, amit ők csinálnak” (Bibó 1986b:287), valamint az, „hogyan őrizhetjük meg a nemzeti bűntudat és a nemzeti töredelem teljes intenzitását és ugyanakkor hogyan utasíthatjuk vissza azt a rosszhiszemű beállítást, amely a mi beismerésünkből siet tőkét kovácsolni, és a maga, egyébként nem menthető cselekedeteinek igazolását akaija reá alapozni. Egész egyszerűen úgy, hogy nagyon határozottan és nagyon kereken leszögezzük, hogy bűntudat és töredelem nem nekik szólnak. Nem csehektől, szlovákoktól, románoktól kérünk bocsánatot, mert bennük is megvannak pontosan azok az indulatok, amelyek minket oda vittek, ahova jutottunk... A hangsúlyt azonban a legteljesebb erővel arra kell helyezni, hogy mindenekelőtt nagyapáink előtt szégyelljük magunkat, akik jobbak voltak nálunk, és unokáink előtt, akik remélhetőleg jobbak lesznek nálunknál” (Bibó 1986b:290).

Tudom: a remény, hogy az unokák jobbak lesznek, jogos. Tudom azt is, hogy Bibó tanulmányának megírása óta félszáz év telt el, és a történelemben nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba. Bibót azonban éppen azért kellene a mai viszonyokra lefordítani és műveiből a ma is érvényes tanulságokat levonni, mert valaminek az időszerűségét csak akkor ismerhetjük fel, ha egyúttal azt is átlátjuk, hogy helyenként már elavult (Tordai 1993). A Bibó-rene- szánsznak ugyanis már régen vége, de ezt a véget már a kezdetekor sejteni lehetett volna. „Bibó időszerűtlensége” azért következett be, mert „recepciója erkölcsi kvalitásának és morális gesztusainak - gondolatainak rovására történő - túlhangsúlyozása” (Kenedi 1992:77) révén történt meg, ugyanis „nevének szimbolikus ereje ... csupán addig funkcionált kohéziós erőként, ameddig komolyra nem fordult a hatalmi kihívás” (Kenedi 1992:79).

Bibó rettegett attól, ami végül is valóra vált: „Borzasztó álmom volt az éjszaka, tél volt, havazott, álltam egy szobortalpazaton, és rettenetesen fáztam és szerettem volna leszállni, de nem tudtam” (Göncz 1991:74). Erkölcsi zsenijének túlhangsúlyozásával, a „demokratának lenni annyi, mint nem félni”, „a politikában hazudni nem lehet”, és más szentenciák rituális ismételgetésével Bibóból sikerült előbb (1989-ig) ellenzéki Lenint, majd „szeressük egymást gyerekek”-et prédikáló Mikulást csinálni. Itt az ideje, hogy ennek a hol agyonidézéssel, hol lekriptokommunistázással agyonhallgatott szerzőnek a szellemét újra életre galvanizáljuk.

Irodalom

Adom 1975: Theodor W. Adorno: Gesammelte Schriften. Soziologische Schriften II. Suhr- kamp, 1975.

Allport 1977: G. W. Allport: Az előítélet. Gondolat, 1977.

Bibó 1979: Bibó István: Két verselemzés. Confessio, 1979/4. 75-80. old.

Bibó 1986a, 1986b, 1986c: Bibó István: Válogatott tanulmányok. I—III. köt. Magvető, 1986.

(1986a: I. köt., 1986b: II. köt., 1986c: III. köt.)

Bibó 1990: Bibó István: Válogatott tanulmányok. IV. köt. Magvető, 1990.

Bibó 1993: Bibó István: Az európai társadalomfejlődésről (1953-1956C In: Dénes 1993b 326-351. old.

Bibó 1995: Bibó István (1911-1979). Életút dokumentumokban. 1956-os Intézet - Osiris - Századvég, 1995.

Bibó-emlékkönyu I-II. köt. Századvég, Bp. - Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bem, 1991.

Dénes 1988: Dénes Iván Zoltán: Az önrendelkezés érvényessége. Magvető, 1988.

Dénes 1993: Dénes Iván Zoltán: A félelem megszelídítése. In: Dénes 1993b. 284-314. old.

38