Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 2. szám - Gábor Miklós: Isten veled, Opidus!
Gábor Miklós Isten veled, Oidipus! Oidipus „ V an egy gyerekkori amatőrképem: kilenc-tíz éves kövér kisfiú áll a strandon fürdőnadrágban, karba font kézzel, komor pofával, fején libatoliból indián dísz. Ez volt Oidipus első formája életemben: az utolsó mohikán, egy szikla tetején, a felkelő nagy fényében.” {Az. Oidipus-ról 1976-ban.) 92 tavaszán a Független Színpad bemutatta az Oidipus-1, az előadást én rendeztem. A kritikák többsége tetszéssel és közönyösen fogadta, akinek tetszett, az se úgy értette, ahogy mi gondoltuk, ezen hát dolgozni kéne még, meg is tettük, a Függetlenek nem amatőrök, de hál’ Istennek, megengednek maguknak ilyen, a fiatal tagok tán nem is tudják, mekkora luxust, nem tudják, mit vesztenek majd, ha, ne adj Isten, a Függetlenek szétszóródnak. Szóval az új évad elején újra próbálni kezdtünk, és néhány hét alatt eljutottunk egy újabb „premierig”. Nem úgy, mint tavasszal, ezúttal ennek a munkának minden percét élveztem, szerettem szívből, úgy gondoltam rá, mint életem talán legsikeresebb rendezésére, mélabúsan azt is gondolom, hogy az előadás már nem is létezik, eltűnt, felszívódott a mindennapokban, észre sem vette senki, látni inkább csak diákok látták, kit érdekel? Lehetne persze beszélni a diákelőadásokról is, amúgy igazán, szakítva a babonákkal, és szakítva a „profi” pesszimizmusokkal is, de most nem erről... Lehet elgondolkozni újra: mit ér hát a színház? Van-e igazán „varázslata” a színháznak? Aztán (magamban): miért is tért vissza évtizedeken keresztül oly makacsul ez az én Oidipus-komplexusom, ha csak ennyi volt? Egy-két ifjúsági előadás? És ezzel évtizedek után most „megoldódott’? Hisz egyszerre elégedett lettem, többé nem kívánok az Oidipus király című színdarabbal foglalkozni, „megoldottam” - de mit oldottam meg? Mit ér ez a „megoldás”? Történt valami? Isten veled, Oidipus? (Holnap játsszuk az Arany János színházban, és Éva már tegnap este óta ideges, a szöveget mondogatja, izgul... délutáni előadás lesz... valószínűleg ismét diákoknak... és ez a színésznő hogy készül rá! Mégis... ? Lehet, hogy mégis... ? Többnyire csak „fejben” dolgozunk, mi „magyar rendezők”, és, no jó, rendezőfélék, csak hunyorítva, összehúzottt szemmel nézzük a készt, úgy könnyebb hozzáképzelni, ami nem olyan, vagy ami hiányzik... Mit jelent hát akkor: „megoldás”? 1. „A Hamletet sokféle felfogásban el lehet játszani. Az Oidipust azonban egy színész legfeljebb a vállán hordhatja, és örülhet, ha elbírja. Ez egy végleges dolog, az Oidipus, itt nincs, csak egy megoldás. Racine is ilyen. A színész brillírozhat Shakespeare- ben, de nem brillírozhat az Oidipusban. A mai drámák gyengeségét bizonyítja, hogy nem állnak meg színész nélkül, hogy ’alkalmat nyújtanak’ a színésznek. De ezzel a 1
