Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 12. szám - A hatalmon kívül - Sós Vilmos: A politizáló értelmiségi
jártasság szükséglete alakította ki azt az értelmiséget, amely mivel rendelkezett ezzel a tudással, alkalmas volt a tradíciók új körülmények közti megőrzésére. A másik mozzanat a Montesquieu óta közismert elv az egymással konkuráló hatalmak, a törvényhozói, a végrehajtói és a bírói hatalom elválasztásáról. Mint minden filozófiai elv, ez is csak egy konkrét társadalmi közegben gyakorolhat hatást és nyerhet értelmezést. Bibó példája az amerikai alkotmány. Hogy a vita nem pusztán az elvek logikai konzisztenciáját érinti, hanem tényleges társadalmi hatalmi pozíciókról van szó, azt mutatja például a végrehajtást képviselő közigazgatásnak illetve hivatalnoki karnak az az érvelése egy időben, hogy a bíróság nem ítélheti meg a végrehajtó hatalom működését, mert ez ellenkeznék a bíróság által is elfogadott elvvel, a hatalmak elválasztásának elvével. Európában hosszú ideig hatalmi egyensúly volt a feudális és a demokratikus erők között, amiből az adódott, hogy a hatalom koncentrálásának demoralizáló hatása egyensúlyban volt a hatalmak elválasztásának elvével. A modern társadalmaknak e tekintetben több olyan veszéllyel kell szembenézniük, amely felbillentheti ezt az egyensúlyt. Ez a veszély világjelenség és nem az egyes rendszerekre jellemző, bár az érvek rendszerenként mások és mások. A hatalom koncentrálása mellett a szocializmus azzal érvel, hogy a hatalom amúgy is a nép kezében van, míg a magántulajdonon alapuló rendszerek azzal, hogy a hatalom koncentrálása a szakértők kezében fokozza a végrehajtó hatalom hatékonyságát. Aligha tekinthető véletlennek, hogy Bibó, akit mindig is konkrét politikai megoldások érdekeltek, visszanyúlt a filozófiai és szociológiai államelméletekhez. Észre kell vennünk, hogy az - egyébként figyelemre méltó — elvont megfontolásokban is azokról a kérdésekről van szó, amelyeknek ha nem is közvetlen, de mégis aktuális jelentőségük volt. Bibó fölfigyelt rá, hogy az államigazgatás és az államigazgatásban dolgozó hivatalnoki kar bizonyos mértékig függetlenedett a konkrét politikai hatalomtól. Az apparátus hajlandó alkalmazkodni a politikai rendszerhez, ha ez nem érinti a pozícióit. A mindenkori politikai hatalom legerősebb eszköze, a fegyveres erők mellett ugyanis az igazgatási apparátus a tényleges politikai hatalom egy részét jelenti, pontosabban: az apparátus viszi át a mindennapi életbe a végrehajtó hatalom gyakorlását. Amikor Bibó az államhatalmak elválasztásának filozófiai elvéről beszél, akkor éppen az derül ki, hogy ennek a meglehetősen elvont és általános elvnek a realizálhatósága nem azon múlik, hogy filozófiailag vagy logikailag helyes vagy helytelen, hanem azon, hogy alkalmazása az adott körülmények között milyen valóságos érdekeket fejez ki, és nyílik-e történelmi lehetőség az elv érvényesítésére. Aligha vitatható, hogy a végrehajtó hatalom nagy lehetőségekkel bír a törvényhozó és a bírói hatalom korlátozására, de egy demokratikus társadalomban saját hatalmát is veszélyeztetné, ha teljességgel uralni kívánná a másik kettőt. Azt mondtam: egy demokratikus társadalomban. És ezen most valami rendkívüli egyszerű dolgot értek. Azt, hogy a demokratikusnak mondható hagyományok elég régiek, az emberek elfogadják, jónak tartják és követik ezeket a hagyományokat, és talán ami a legfontosabb: az ilyen magatartásminták intézményesítettek. Bibó pontosan tudta, hogy ezek a feltételek nem voltak meg a régi Magyarországon, és még nem alakultak ki a háború utáni Magyarországon sem. Éppen ezért tartotta olyan fontosnak a problémát: az igazgatási apparátusnak mint végrehajtó hatalomnak a kérdése sokkal súlyosabb problémát jelent magyar viszonyok között, mint számos más országban. Egy demokratikus társadalomban a közösség tudja, hogy a vezetők hatalma jórészt az ő beleegyezésén múlik. A magyar tapasztalat meg azt mutatta, hogy a közösség végül is mindig kiszolgáltatott maradt: a változások - bármilyen radikálisnak tűnjenek is - ritkán szilárdulnak meg. Az urak hol eltűnnek, hol meg visszajönnek és sikkor még szigorúbbak; vagy ha nem jönnek 9
