Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 12. szám - A hatalmon kívül - Sós Vilmos: A politizáló értelmiségi
A hatalmon kívül Sós Vilmos A politizáló értelmiségi A A. X politikusnak lételeme a hatalom: vágya, célja, eszköze. Tekintse végcélnak, vágyai netovábbjának, vagy csupán eszköznek, amellyel „hasznára” akar lenni az embereknek, a társadalomnak — nem nélkülözheti, küzdenie kell érte. A politika tudósának is tudnia kell, hogy a politikai hatalomnál nincs hatékonyabb eszköze annak, aki hatni kíván a társadalomra. De az ő munkája a higgadt, racionális elemzés és ez nem mindig egyeztethető össze a politikus célratörő tevékenységével. Aki mind a kettő együtt, annak életútja nehéz - főként, ha mindkét feladatát hivatásának tekinti és mind a kettőt be akarja tölteni. Bibó István tisztában volt a hatalom fontos szerepével és lehetősége volt választani, hogy mit tegyen. Tudta, mi a tétje az ilyen választásnak, tehát azt is tudta, mit jelent hatalmon kívül maradni, nem mindenáron hatalomra törni. Életében nem egyszer állt ilyen választás előtt. A kimenetelt ismerjük. Bibó Istvánt eltemettük. Az 1956-os rövid életű — és 1948 óta az egyedüli - független magyar kormány államminiszterének legalább a sírját ismerjük. Legalább a végtisztességet megadhattuk neki. Bibó István meghalt 1979-ben, bár a politikai hatalom már életében igyekezett nem is egyszer eltemetni. Ha eltemetni nem is, a nagy nyilvánosság előtt elhallgattatni, tevékenységi területéről — nem is csak a politikából - kiűzni sikerült. Nem kétlem, hogy előbb-utóbb - akárcsak Lukács György esetében - megpróbálják majd őt is a mindent elbíró haladó hagyományok közé besorolni. A marxista és kommunista Lukácsnál volt erre alap, jóllehet politikailag - főként 1956 megítélésében - többször elhatárolta magát pártjától. Bibó István nem volt sem kommunista, sem marxista, de nem volt antikommunista és antimarxista sem. Politikusként is toleráns, tudósnak is demokrata volt. Utólagos beillesztése így csak hamisítás révén lehetséges. Ezt a hamisítást megakadályozni életútjának és hátrahagyott műveinek elemzésével kell. Életművének elemzésénél aligha emelhetünk hozzá méltóbb és magasztosabb emlékművet. A negyvenes évek második felében még szinte gyerekfejjel olvastam Bibó két írását: az egyik a zsidókérdéssel, a másik a magyar közigazgatás átszervezésével foglalkozott. Noha magyar vagyok és e nemzethez való szoros tartozásom érzését a legrosszabb idők sem ingatták meg bennem, mégis — a többségtől eltérően — 1945 számomra nem háborús vereséget, hanem felszabadulást jelentett. Nem is jelentheA szöveg eredetileg a Bibó Emlékkönyv számára készült, 1980-ban 5
