Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 11. szám - Berda József: Ostor és Olajág (Domokos Mátyás sorozata)

Nem verekedtünk, senkit fel nem, keltettünk álmából s lám, imigyen lettünk „bűnösök” mi. így vettek próbát rajtunk ahelyett, hogy tolvajokat, útonállókat értek volna tetten helyettünk ugyanakkor. Rendfenntartásból emígy lett zaklatás, furcsa passzió. Osszenéztünk s végül elszomorodtunk: ebben a karban még mindig nincs változás? még mindig „Civil kuss!” a hivatalos hangi A nyelvész, a szobrász, a költő csak így tépelődött s aztán fanyar mosollyal nyugodtak meg: mily szerencse, hogy ezek gyerekek voltak még a nyilas téboly idején! A kihallgatás közben szóba került a költő származása is, és csak olaj volt a tűzre, amikor Berda a Keresztlevél-tánc-ra, s annak is a befejezésére hivatkozott: Keresztlevél-tánc Mint Angyalföld porontyát, a pesti Bazilikában kereszteltek meg: - bizonyítja a hiteles keresztlevél. Ezt a véletlenséget menlevélként fogadta el akkor a gyilkos törvénytelenségbe fulladt nyilas fekély. Most ugyanez a furcsa „okmány” már „legtárgyibb” bizonyíték arról is, hogy valóban munkásszármazású vagyok. A rubrikában apám gyári munkásként csillog s ez megint több annál, hogy hazámnak művekben mit adhatok ? — De ilyen műveket akar adni a munkáshatalomnak? — lobbantották a szemére az órákig tartó kihallgatás során - például - a következő két négysorost: Sajnos Ami van, az van, ami nincs, az nincs. Ha nincs szabadság - azért van bilincs! Lecke A változó őrület máglyát gyújthat alád. - Nincs feloldás. Minden gyilkos mindenkor gálád! S nagyon furcsállották a pufajkások, hogy ilyesmi egyáltalán megjelenhetett, hogy ezt éppen most adta ki egy állami könyvkiadó - 1957-ben! - Majd utánané­zünk ennek! - jegyezték meg vésztjóslóan. - Ki az, aki ilyen uszító szövegeknek te­ret enged?! Ez utóbbi lettem volna én, a szerkesztő, akinek persze esze ágában sem volt „hősnek lenni”, hiszen - ahogy akkoriban mondtuk - mindez símán elment vol­na a XX. Kongresszus utáni időkben, ha nem jön közbe 1956, ami persze egészen más - dermesztő - megvilágításba helyezte ezeket a szösszeneteket. Sem akkor, 94

Next

/
Thumbnails
Contents