Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 11. szám - Berda József: Ostor és Olajág (Domokos Mátyás sorozata)
ingyenes hajvágás, varrás, mosás, cipőtalpalás éppúgy beleértendő, mint az ingyen ebédek, s egyéb finom harapnivalók meg tüzes borocskák. Bér da nem volt büszke a káderlapjára: nem engedte magát a „keresztlevél-táncba” vinni, sem a nyilas téboly idején, sem pedig a bolsevik diktatúra tombolása közben. 1948-ban, egy önéletrajzfélében a következőket írta: „Apám kazánkovács, anyám mosogatónő volt jobbmódú házaknál. Szemérmesen vallom be: autodidakta vagyok. Erről nem szívesen beszélek, mert sokan kultuszt csinálnak ebből. Autodidaktának lenni nem mindenáron erény, és nem mindenáron bűn. Erény - maga a Mű”. Dehát az ötvenes évek irodalompolitikája éppen erre az erényére tartott a legkevésbé igényt. 1952-ben a költő összeállított egy kis gyűjteményt verseiből, Derű ragyogjon! címmel, amelynek az ügyével - hogy kiadható-e — az írószövetség által kijelölt négytagú bizottság is foglalkozott (Gellért Oszkár, Keszi Imre, Devecseri Gábor és Csohány Gabriella), de a kötet kiadására nem került sor. A közegellenállást híven példázhatja néhány sor egy akkoriban írt lektori jelentésből: „Berda főleg mint az evés-ivás és a különböző testi funkciók derűs és természetes hangú költője ismeretes irodalmunkban. Bizonyos írói rangja régebben volt, de ma - úgy érzem - nem vesszük valami komolyan. Ennek nyilván elsősorban éppen Berda az oka. Származása a proletariátushoz köti, mégis - bár tiltakozott nem egy versben a fasizmus, az elnyomás ellen - magatartásában inkább apolitikus maradt, afféle derűs és igénytelen bohém. Életszemléletében félreérthetetlenül materialista ugyan, de inkább csak a szó földszintjáró, vulgarizált értelmében... Természetes dolgok címen ilyenféle epigrammákat közöl: Trombitálj fényes fenekem -, trombitálj! Napi ötvenig-hatvanig meg ne állj! Harsogva hallasd hangod, mely végül mennybe száll. így derül boldog lelked s visszhangoz hét határ. ... Berda persze nem képzett marxista s elvi bizonytalanságai számos versében kiütköznek. Ezt a hiányát valamelyest ellensúlyozza azonban írói becsületessége, s a maga származásának emlékei, azok az erős gyökerek, melyek a munkásosztályon át a dolgozók hazájához kötik... Meg kell még említenem egy formai problémát: többé- kevésbé hallgatólagosan ugyan, de a gyakorlatban majdnem kizárólagos módon száműztük - s feltétlenül helyesen - a sok szélhámosságra különben is alkalmat adó szabad formákat verselésünkből. Már pedig Berda nem egyszer él vele, noha rímes verssel is gyakran próbálkozik... Berda gyűjteményének kb. a felét okvetlenül el kell dobnunk. (Mert ízléstelen, vagy mert lapos, vagy eszmeileg helytelen.) Mit lehetne csinálni?... esetleg régebbi gyűjteményeiből egy válogatást kéne hozzátoldanunk a kiadható, új versekhez. Budapest, 1952. szeptember 30-án.” A Szépirodalmi Könyvkiadóban sok baráti híve dolgozott akkoriban Berdának - például Vas István, Kolozsvári Grandpierre Emil, Csatlós János, a Réz-fiúk (Ádám és Pál), Juhász Ferenc, Vajda Miklós és szerénységem (akik egyik kedvenc törzshelyén, a Níszel-vendéglőben is gyakran összejöttek vele, ami azért volt nevezetes hely, mert ott „kóser” bort mértek a „csövidinka” korában, a bor vizezését és hamisítását ugyanis a legszigorúbb vallási tilalom sújtotta az ortodox vendéglőben, legalábbis elvben, dehát éppen Berda derítette ki, hogy ez is csak „csalás”). Hívei az olvadás beköszöntekor azt javasolták a kiadó vezetőségének, hogy készüljön egy szerény válogatás a költő java verseiből. A kiadó szerkesztősége a hivatalos kritika egyik akkor hangadó egyéniségét is felkérte, hogy mondjon véleményt a kötetről és 88
