Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 11. szám - A Duna vallomása - Kántor Lajos: ... a tenger iránt (Széljegyzetek a Duna- vershez, Duna-prózához)

az ember aki látva látott egy emberszabású világot- az álmaiban született életre kelő életet az Ember aki vasbeton tudjatok már - nem folytatom.

(A megismételt sorban nagybetűvel szerepel az Ember; Szilágyi Domokos lírájának ismerője lehetetlen, hogy ne hallja ki ebből az iróniát.) Egyébként a költő igenis folytatja s a Bráncusi-emlékek „útba eső” megidézésével távolodik el a szocreál riporttól (riport-látszattól); Az asztal, A kapu, Az oszlop (a Tirgu-Jiuban álló Bráncu- si-szobrok), az alkotás, a lét filozófiájával szembesítik. És ami még közbejön (Kitérő: egy hajóút), az is távol kerül a vízierőmű-építéstől („a Duna mintha ár ellen úsznék”), az utas (riporter) zártfalú kozmosza s az idejátszott nagy kozmosz („már ami félelmünk illeti”) a könnyen felismerhető Szilágyi Domokossal szembesít:

a nem ismert, de tudott ég is, a nem ismert, de tudott táj is meghozta az otthont - az ismert- nem helyet, de - koordinátát.

*

Az erdélyi - de ha a Duna-deltáról beszélek, mégiscsak romániai magyar - irodalom koordinátái közt a folyó legalsó, tengerhez közeli szakasza megkülönböztetett figyelmet érdemel. Másképp, mint ahogy Esterházy mondja (a Hahn-Hahn grófnőben): „Figyelj ide, Andriska, menjünk innét. Majd, mint rendesen, kitalálom én magamnak a Duna-deltát.” Magam elé képzelem a Szisz után (a Házsongárdba) ment Palocsay Zsiga — a lipován halászok szerint domnu Dzsiga - furcsálló (hogy másként ne mondjam) arckifejezését. Kitalálni a Duna-deltát? De hát az ki van találva! A Nádirigó ban (Kriterion, 1971) egy könyvnyi hal, madár, növény zsúfolódik, és persze lipovánok, a Kolozsvárról érkező horgászokat a jó helyekre felvezető társak, már-már barátok. Palocsay saját felvételeivel hitelesített, a verseiben használt hosszú vonalakkal szabdalt leírásában Szilágyi Domokos is feltűnik („irodalmunk koronázatlan hercege”), amint Eliotot és Dylan Thomast olvas „aznap, amikor az egy méter húszast fárasztottam. A lábához tettem a »rusnya dögöt«... Bokájától fél araszra tátogott. Egy hümmintéssel méltatta: többre nem tellett, de evvel elismerte: szép volt, Kormányos...” Ide vezethető vissza a Szilágyi-metafora: „Halszemek a csillagok” (Tavirózsák. Duna-deltai jegyzetek.)

És nem tudom — nem kérdeztem —, mi a véleménye a prózaíró Szilágyinak, mármint Istvánnak, Szisz megbízható barátjának arról, hogy valaki csak úgy kitalálja magának a Deltát. Engem még meg lehetne győzni, hiszen mindössze egyszer hajóztam le és fel a Sulinán, pár napig élvezve a majd hogy tengernyi (édes) Duna-víz símogatását. Am azt, aki novemberben is képes fölkeresni Palocsay lipován barátait, az öreg Lovinékat? És aki ugyancsak tanúja, társa lehetett, épp az említett alkalommal, amelyről lélekelemző emlékezése szól Sz. J-nek (A költő életeiben), Szisz kapitány menekülő-magára találó deltái életének? A másik elszánt horgászhoz Bukarestben hozzászegődött költő most nem vitte magával Eliotot, kénytelen volt megelégedni egy alkalmi Nagyvilággal, abból fordított vissza verset angolra - de vállalta az újra felkínált kapitányi szerepet, a házigazdáék vadászfegyvereinek ki63